100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 17 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint 2024 szeptemberében a kiskereskedelmi forgalom előző hónaphoz képest 1,4 százalékkal csökkent, ami kiugró értéknek számít. Emellett éves alapon is lassult a növekedés. Mindezt azzal magyarázzák, hogy

ez egyértelműen átmeneti jelenség, amelyet nagyrészt az árvíz, illetve annak kereskedelemre gyakorolt hatása okozott”.

Ahogy a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) fogalmazott, azonos folyamatok játszódtak le a hasonlóan súlyos, 2013-as árvíz idején is. Akkor a kiskereskedelmi forgalom az árvíz hónapjában 0,9 százalékkal esett vissza éves összevetésben, majd azt követően már erős növekedést mutatott. A minisztérium szerint mindezek alapján megállapítható, hogy a fogyasztói viselkedés szeptemberben sem változott meg, a belső konjunktúra helyreállt.

Bár idén nem volt ritka a havi alapú visszaesés a boltok forgalmában, annak mértéke most sokkal nagyobb a korábbiaknál. Ekkora havi visszaesésre még a kiskereskedelemnek nagyon rossz tavalyi évben sem volt példa. A kiskereskedelmi fogalom éves alapon alig, 1,7 százalékkal bővült, pedig a tavalyi bázis nagyon alacsony volt, azaz volt honnan emelkedni.

A részletes adatok szerint az élelmiszerboltokban 1,5 százalékkal nőtt a forgalom: az élelmiszer jellegű vegyes üzletek értékesítési volumene 2,7 százalékkal növekedett, az élelmiszer-, ital-, dohányáru-szaküzleteké 2,3 százalékkal csökkent. A nem élelmiszer-kiskereskedelem forgalmának volumene pedig összességében 5,7 százalékkal emelkedett.

Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

Megugrottak az eladások a textil-, ruházati és lábbeliüzletekben (11 százalék), de a gyógyszer-, gyógyászatitermék-, illatszerüzletekben (6,7 százalék), a bútor-, műszakicikk-üzletekben 3,9 (százalék), az iparcikk jellegű vegyes üzletekben (1 százalék) is javultak az eredmények. Eközben a használtcikk-üzletekben 0,2, a könyv-, számítástechnika-, egyébiparcikk-üzletekben 1,7 százalékkal vásároltunk kevesebbet.

Viszont csomagküldő és internetes kiskereskedelem továbbra is jól áll, 11 százalékkal bővült. A benzinkutak forgalma nagyot, 5 százalékkal esett. Szeptemberben tehát az országos kiskereskedelem forgalma 1568 milliárd forintot ért el, melynek 49 százalékát az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletekben, 36 százalékát a nem élelmiszer-kiskereskedelemben, 15 százalékát pedig a benzinkutakon költöttük el.

100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 17 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…