Az Országgyűlés hétfőn megválasztotta Sulyok Tamást Magyarország új köztársasági elnökévé. Az alkotmánybíróság elnöke, aki a tisztségre egyedüli jelölt volt, 134 támogató szavazatot kapott a titkos voksoláson, közölte az MTI. Sulyok Tamás lett Magyarország hetedik köztársasági elnöke a rendszerváltás óta.
Sulyok beszédében úgy fogalmazott, szerinte az államfői tisztség nem tartozik egyik hatalmi ághoz sem, ezt ő egy súlyponti kérdésnek tartja. Államfőként jogászként és az elveihez hűen akar majd működni. Bizonyos esetekben „kitüntetéseknél, kegyelmezéseknél a lehető legszélesebb transzparencia biztosításának híve vagyok”, mondta.
Amíg az új köztársasági elnök beszédet mondott a parlamentben, addig az előző államfő, a szegedi születésű Novák Katalin posztolta búcsúvideóját. Ehhez annyit fűzott hozzá: „Búcsúzom. A mai nappal véget ér köztársasági elnöki szolgálatom.” Majd gratulált Sulyoknak, és erőt kívánt neki a következő évekre.
Sulyok 1980-ban szerzett jogi diplomát a szegedi József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán, pályafutását pedig bírósági fogalmazóként kezdte a Csongrád Megyei Bíróságon.
Ő látta el 1998 és 2002 között a Bartha-féle szegedi önkormányzat jogi képviseletét.
Egészen alkotmánybíróvá választásáig ügyvéd volt, 2000 és 2014 között pedig osztrák tiszteletbeli konzul. 2005 szeptembere óta – meghívott előadóként – alkotmányjogot oktat, szemináriumot és fakultatív kollégiumot tart a Szegedi Tudományegyetem Jogi Karán. 2013-ban PhD fokozatot szerzett az SZTE-n.
„Családunknak részben székesfehérvári gyökerei vannak. Kiskunfélegyházán születtem, ott is jártam általános-, majd középiskolába. Érettségit követően, mint több alkotmánybírótársam, én is Kalocsán voltam katona. A Magyar Néphadseregben eltöltött tizenegy hónapos szolgálat után Szegedre kerültem az egyetemre” – nyilatkozta még 2015-ben a Jogi Fórumnak Sulyok.