Jövő héten dönt a bíróság a bicskei pedofil igazgató sorsáról

Jövő héten döntenek arról, hogy Vásárhelyi Jánost feltételesen szabadlábra helyezhetik-e, tudta meg a Válasz OnlineVásárhelyi a bicskei gyermekotthon igazgatójaként 2004 és 2016 között legalább tíz kiskorú fiút zaklatott. A zaklatásokat 2016 októberében az RTL Házon kívül című műsora tárta fel.

Vásárhelyit folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt 2019-ben a bíróság jogerősen nyolc év fegyházbüntetésre ítélte azzal, hogy a büntetés kétharmad részének letöltése utána engedhető szabadon feltételesen.

A második ítéletben 2021-ben kényszerítés hatósági eljárásban bűntett miatt marasztalták el, akkor két év három hónap börtönre azért, mert helyettesével, K. Endrével igyekezett eltussolni a szexuális bűnelkövetést. K. Endre arra vette rá Vásárhelyi áldozatát, hogy vonja vissza vallomását.

A Székesfehérvári Törvényszék kilenc és fél évet állapított meg Vásárhelyinek, aminek értelmében hat év és két hónap után helyezhető feltételesen szabadlábra. Ahogy a Válasz Online is írja, az ilyen döntéseket az elítélt jó magatartására alapozhatják.

Mint ismert, a pedofil igazgató segítője, K. Endre tavaly áprilisban köztársasági elnöki kegyelemben részesült, Novák Katalin volt államfő hivatala felmentette őt a büntetés alól, sőt még korábbi foglalkozását is gyakorolhatja majd a korábban elítél igazgatóhelyettes.

Azt, hogy K. Endre kegyelmet kapott, egy vidéki ügyvéd vette észre, és az ebből született cikk nyomán kirobbant kegyelem-botrányba belebukott Novák Katalin volt köztársasági elnök és Varga Judit korábbi igazságügyi miniszter is, de lemondott posztjáról Balog Zoltán is, aki ezidáig a református egyház vezetője volt.

A kegyelem-botrány kirobbanása után nem sokkal youtuberek és influenszerek tiltakozást hirdettek meg Odakint most szörnyek járnak címmel Budapesten, a Hősök terére. A tüntetés az elmúlt évtized egyik legnagyobb megmozdulása volt, egyes becslések szerint a résztvevők száma elérte a 150 ezret is, de a legkonzervatívabb becslések szerint is 100 ezer ember tartózkodott a téren és a környező utcákban.