Az EU elzárta a Horizont programot, csináltunk hát HU-rizontot

A magyar kutatás nemzetközi együttműködését elősegítő program indul HU-rizont néven, amelyre 2024-ben 8 milliárd forint áll rendelkezésre, jelentette be pénteken, a budapesti Educatio Kiállításon Hankó Balázs. A bejelentés előzménye, hogy az alapítványi fenntartásra váltó egyetemeket kizárták az uniós Horizont programból a jogállami mechanizmus miatt.

Ha megpróbálnak minket bezárni, akkor nyitunk a világra, ezért indítottuk el a már most januárban pályázható nemzetközi csereprogramunkat, a Pannónia Programot és indítjuk el a magyar kutatók és a magyar kutatás nemzetközi együttműködését elősegítő HU-rizont programot idén 8 milliárd forint támogatással.2023 a magyar tudomány, a magyar felsőoktatás sikereitől volt hangos, mondta ezután Hankó Balázs, utalva a Nobel-díjas Krausz Ferencre és Karikó Katalinra.

Tájékoztatása szerint az új program azon nemzetközi kutatási együttműködéseket fogja továbbvinni magyar egyetemek pályázataival, amelyek a Neumann János Program három fókuszterületére – az egészséges életre, a digitalizációra és a zöldátállásra – koncentrálnak. Az új program azonban nemcsak a magyar egyetemek kutatási költségeit fogja finanszírozni, hanem az európai és azon kívüli egyetemekét is.

A HU-rizont program mellett 6 milliárd forintot különítettek el annak támogatására, hogy nemzetközi kutatók Magyarországon folytathassák kutatásaikat. Emellett idén is támogatják azokat az egyetemeket, amelyek a Horizont Európa programban nem kaptak támogatást. A tavaly rendelkezésre álló 5 milliárd forintból 12 egyetem 43 kutatását támogatták, ezt a programot viszik tovább ebben az évben is 5,4 milliárd forint keretösszegből.