Megszavazta a Fidesz-KDNP a tanárokat érintő státusztörvényt a Parlamentben

Az Országgyűlés rendkívüli plenáris ülése zajlik kedden a Parlamentben. Eközben az épület falain kívül a Jobbik-Konzervatívok képviselői fekete ruhában álltak ki az esőbe, hogy a magyar oktatást gyászolják. A Momentum „jövőgyilkosok” feliratokat fújt országszerte a Fidesz-irodák elé, míg a Kossuth téren száz kiló olvadó jégből rakták ki a „jövő” feliratot demonstrálók. A térre egyébként az Egységes Diákfront, az aHang és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szervezett tüntetést keddre.

Az épületen belül viszont bőszen zajlottak a szócsaták, majd egy rakat javaslatot is elfogadtak, köztük

  • az állami építési beruházások rendjéről szóló törvényjavaslatot, amellyel Lázár János építési és közlekedési miniszter egységes szabályokat vezetne be az állami beruházásokra. Ennek hatására ezentúl az egyajánlatos közbeszerzéseket az ajánlatkérő ezentúl köteles eredménytelennek nyilvánítani, de Lázár nekimenne az elszemtelenedett csókosoknak is. A cél, hogy a tervezésnél, a kivitelezésnél erősödjön a magyar építőipari cégek helyzete.
  • Már most nyáron elfogadták a jövő évi büdzsét megalapozó javaslatcsomagot, bár még sok a bizonytalanság.
  • Megszavazták a törvényhozás a nemzetiségek jogairól szóló törvény, valamint a választási törvény módosítását is, ezek forráselvonásokat tartalmaznak.
  • Módosították a légitársaságok különadójáról szóló törvényt is.
  • Az Országgyűlés elfogadta a szerencsejáték-törvény módosítását is, mellyel Lázár Jánoshoz kerül a trafikkoncessziók kezelése is.
  • 169 igen, 14 nem, 9 tartózkodás mellett elfogadták a földadó tilalmáról szóló törvényt, melyet a kormánypártok szokás szerint Márki-Zay Péter-féle földadónak neveztek, mivel a vásárhelyi polgármester volt az egyik, aki bevezette ezt a városában.
  • A gáztörvény-módosítást is elfogadták, mellyel megszüntették a PB-gázpalackok hatósági árát.

És ami a legfontosabb, a hvg.hu beszámolója szerint az ellenzéki javaslatok leszavazása után és a mindennemű tiltakozások ellenére a kormánypárti többség

megszavazta a pedagógusok életpályamodelljét,

vagyis a státusztörvényt, amit "boszútörvénynek" is neveznek. Az Országgyűlés 136 igen, 58 nem, 0 tartózkodás mellett, a kétharmados többséget igénylő részekkel együtt fogadta el a javaslatot.

A törvénytervezet hatására pedagógusok az egész országban jelezték, hogy a státusztörvény bevezetése miatt szeptembertől elhagyják a pályát. Többek között Pilz Olivér, a Tanítanék Mozgalom egyik alapítója, a miskolci Herman Ottó Gimnázium tanára és Szűcs Tamás, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete ügyvivője is így tesz, ami a súlyos tanárhiányon csak ront majd, miközben a törvény egyik célja volt ezen javítani.