Megalakult a Mindenki Magyarországa Néppárt, jelentették be az új párt vezetői szombati online sajtótájékoztatójukon. A Parlament előtt tartott sajtótájékoztatón, amelyet Márki-Zay Péter YouTube-csatornáján lehetett követni, a párt alapító elnöke azt mondta, hogy öt olyan téma van, amely megkülönbözteti őket a többi párttól.
Az első, hogy a néppárt a rendszer ellenzéke és nem a része, vagyis most nem ellenzékre, hanem ellenállásra van szükség, mondta Márki-Zay Péter. Mivel az Orbán-rendszer választáson leválthatatlan, ezért a szabályok megváltoztatására kell törekedni szerinte.
A második az „önzetlen kiállás” minden megsértett, meghurcolt társadalmi csoport mellett, mint például a tanárok, egészségügyi, rendvédelmi dolgozók vagy diákok. A harmadik pont a „kultúraváltás”, ami azt jelenti, hogy hisznek abban, hogy Magyarország a korrupció miatt szegény, és az itteni emberek emiatt vándorolnak ki.
„Mi hiszünk a becsület, a tisztesség és az átláthatóság erejében, hiszünk abban, hogy a vagyonnyilatkozatok a családtagok esetében nyilvánosak kell, hogy legyenek, hiszünk abban, hogy a kampányokat nem közpénzből kell finanszírozni, az adományokkal viszont részletesen el kell számolni” – hangsúlyozta Márki-Zay Péter. A kultúraváltásnak az is a része, hogy el fogják ismerni, ha a kormány valami jót vagy az ország számára hasznosat tesz.
A negyedik pont, ami megkülönbözteti őket a többi párttól az, hogy nincsenek állami forrásaik, csakis adományokból működnek, és a továbbiakban is ezeket használják majd. Az ötödik pont szerint a most megalakult politikai formáció az Európai Néppárthoz szeretne csatlakozni, ami értékelése szerint hosszú folyamat lesz.
Márki-Zay Péter elmondta azt is, hogy az új párt csak az európai parlamenti választáson indul, az önkormányzati választáson nem.
Bana Tibor egykori jobbikos Vas megyei politikus, a Mindenki Magyarországa Néppárt egyik alelnöke azt mondta, fontosnak tartották létrehozni az új pártot, mivel a tavalyi országgyűlési választások után sokan megkeresték őket, azzal, hogy szükség van egy új politikai erőre, amely érdemi alternatívát tud nyújtani a jelenlegi rendszerrel szemben. Másrészt úgy látják, hogy a mostani politikai palettán nincs olyan erő, amely alkalmas lenne erre a feladatra.
A Mindenki Magyarországa Mozgalomból megalakult néppárt európai, nyugatos párt, amely számára a magyar nemzeti érdekek és értékek képviselete lapvető jelentőségű, ugyanakkor nyitott gondolkodás és XXI. századi szemlélet jellemzi. „A néppárt szerint Magyarország helye hosszú távon is az euro-atlanti szövetségben van” – hangsúlyozta Bana Tibor.
Bana Tibor szerint az is céljuk, hogy politikai generációváltást vigyenek végbe, vagyis szeretnének sok fiatal „új arcot” behozni a politikába, ugyanakkor a „politikai nagytakarítás” is a céljaik közé tartozik, oldaltól függetlenül, hiszen a „korrupciónak nincsen színe”. Az alelnök elmondta azt is, hogy ősszel tervezik megtartani az alapító kongresszusukat, és erre minden lehetőségük meg is van, hiszen a Mindenki Magyarországa Néppártot már bejegyezték.
Molnár Róbert a Mindeniki Magyarországa Néppárt másik alelnöke azt mondta: az elmúlt huszonegy évben – Kübekháza polgármestereként – „aktív szemlélője” volt a magyar társadalom „vérzivataros időszakának”.
„Láthatjuk azt, hogy inog a törvény, nincs biztonság, az emberek a lábukkal szavaznak, elhagyják ezt az országot”. Azt látja, ma Magyarországon „zsarnokuralmi rendszer”, hűbéri viszony épült ki, amelynek része az is, hogy a választókerületi elnökök a polgármestereket „megkörnyékezik” és „ukázt” adnak a számukra, hogy vagy támogatják a kormányt és akkor lesz pénz, vagy lassú halálra kárhoztatják önmagukat. Az alelnök szerint most félre kell tenni a félelmeket, össze kell fogni és új jövőt kell építeni.