100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
Pályázatot ír ki a kormány az azbeszttel szennyezett települések megsegítésére, az Azbesztmentesítési Alap 3 milliárd forintos keretösszegére az önkormányzatok pályázhatnak, a szükséges beavatkozásokról pedig helyben dönthetnek majd – közölte a Miniszterelnökség szerda este az MTI-vel.
A közlemény szerint a pályázati feltételekről szerdai ülésén döntött a kormány. Az egészségügyi kockázatok megszüntetéséhez és az ezzel felmerülő költségekhez pályázhatnak az önkormányzatok.
Az önkormányzati területeken kívül a települések azbeszt által szennyezett magántulajdonú ingatlanok mentesítésére is benyújthatnak pályázatokat.
A pályázatok benyújtásának feltétele, hogy az önkormányzatnak legyen azbeszttérképe, a nyertes pályázónak pedig vállalnia kell, hogy háromhavonta jelentést készít az azbesztrost-vizsgálatok eredményeiről. Ha a vizsgálatok nem támasztják alá, hogy a szennyezés egészségügyi kockázatait sikerült megszüntetni, akkor a pályázatban nyert teljes összeget vissza kell fizetnie az önkormányzatnak – írták.
Emellett a településeknek önerőt is kell vállalniuk a pályázatukhoz, ez megyei jogú városok esetén a támogatás 30 százaléka, a többi városnál 20 százaléka, míg a nagyközségek, községek esetében a 10 százaléka – áll a közleményben.
A pályázat szakmai felelőse az Élő Környezetért Felelős Minisztérium, a források kezeléséért pedig a Vidék- és Településfejlesztési Minisztérium felel. A pályázatokat a megnyitástól kezdve folyamatosan lehet benyújtani a keret kimerüléséig, a támogatási kérelmeket pedig a beérkezés sorrendjében bírálják majd el – írták.
A közleményben felidézték, még az év elején derült ki, hogy Nyugat-Magyarországra is került osztrák kőbányák azbesztet tartalmazó kőzúzalékából, elsősorban utak és közterületek borítására.













