Intézménybezárások: ezeket a változtatásokat szavazzák meg a mai közgyűlésen
Ma reggel 9 órakor újra összeül a város közgyűlése, ahogy azt Botka László a legutóbbi alkalommal előre bejelentette. Ennek oka, hogy ötszörös–tízszeres áramár-növekedésre számítanak, a rezsiköltségek a hétszeresükre nőhetnek. Kövesse a közgyűlést élőben a Szegederen. A mai napon tárgyalni kívánt előterjesztést Kovács Tamás, gazdasági alpolgármester szignózta, aki a Szeged Televízió Téma című műsorában pár napja arról beszélt, hogy idén még majdnem minden…
Ma reggel 9 órakor újra összeül a város közgyűlése, ahogy azt Botka László a legutóbbi alkalommal előre bejelentette. Ennek oka, hogy ötszörös–tízszeres áramár-növekedésre számítanak, a rezsiköltségek a hétszeresükre nőhetnek. Kövesse a közgyűlést élőben a Szegederen.
A mai napon tárgyalni kívánt előterjesztést Kovács Tamás, gazdasági alpolgármester szignózta, aki a Szeged Televízió Téma című műsorában pár napja arról beszélt, hogy idén még majdnem minden intézmény működik, lesz karácsonyi vásár és díszkivilágítás is, de jövőre a kulturális és sportintézmények legalább egy hónapig zárva lesznek az energiaválság miatt. Hozzátette azt is, hogy senkit nem bocsátanak el.
Ha a mai előterjesztést a közgyűlés megszavazza, azzal januártól március elejéig életben lévő változásokat hozhatnak. Ezekre a megszorításokra lehet számítani:
Az óvodákban a téli szünet az általános és középiskolákhoz hasonlóan idén december 20-ától 2023. január 8-áig tart. December elsejétől 2023. március 3-áig ideglenesen bezár a Sás utcai óvoda (a Tünde téri óvodával vonják össze), a Szél utcai Napsugár óvoda (a Katona utcai óvodával vonják össze), a Honfoglalás utcai óvoda (a Kölcsey téri óvodával vonják össze).
A bölcsődék esetében is január 8-áig tart a szünet. Ezen túl, március 3-áig a lehető legrövidebb ideig lesznek nyitva az intézmények.
December 1-jétől 2023. március 3-áig zárva tartanak a Dáni utcai, a Gáspár Zoltán utcai, a Bölcs utcai és a Kaszás utcai idősklubok. A szociális étkeztetést, a nappali idősek ellátását, a házi segítségnyújtás igénylését, a családsegítést más telephelyeken vehetik igénybe az érintettek.
A Polgármesteri hivatal kirendeltségei március 3-áig zárva lesznek.
A Szegedi Nemzeti Színház március 3-áig, a Kisszínház február 14-éig lesz zárva.
Az Agóra és a művelődési házak március 3-áig zárva tartanak.
A Móra Ferenc Múzeum szintén bezár március 3-áig.
A Somogyi-könyvtár központi épülete és a fiókkönyvtárak március 3-áig zárva lesznek, kivéve három fiókkönyvtárat, az odesszait, az északi városit és a rókusit, melyeket január 11-én kinyitnak. Ezeket ugyanis nem lehet leválasztani a távfűtésről, így zárva tartásukkal nem spórolna semmit az önkormányzat.
A Kövér Béla Bábszínház március 3-áig szintén zárva lesz.
Az Anna fürdőben csak a járóbeteg-szakellátás működik majd, a vizes részleg március 3-áig zárva lesz már december 19-étől. A Tiszavirág Sportuszoda december 19-étől március 3-áig, Újszegeden a sportcsarnok és a sportuszoda február 3-áig lesz zárva. A Műjégpálya sem nyit ki március 3-áig.
Az IH Rendezvényközpont február 3-áig, a Senior Center, a Partfürdő, a Belvárosi Mozi és a D2 március 3-áig tart zárva.
Hétfőnként zárva lesz a Mars téri piac, ahol rövidített nyitvatartás lesz, 5 órától 15 óráig.
A Széchenyi téri Tourinform iroda és az Alsóvárosi Tájház is zárva lesz december 19-étől március 3-áig.
Az IKV, a Szegedi Környezetgazdálkodási NKft. és az SZKT ügyfélszolgálati irodái is rövidített nyitvatartással dolgoznak.
A szökőkutakat leállítja Szeged, és január 2-ától március 3-áig szünetel a díszkivilágítás is.
100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
Lehetsz több száz vagy több ezer kilométerre: Szeged továbbra is a te városod. A Szegeder pedig akkor is figyel arra, mi történik otthon, amikor te épp, vagy már, máshol élsz. Tegyél támogatásoddal azért, hogy Szegeden továbbra is legyen független helyi sajtó, amely utánajár, kérdez és számon kér!