100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 17 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…

Új játékost igazolt a Vidux-Szegedi Röplabda Sportegyesület női NB I-es csapata, méghozzá a kétszeres Európa-bajnoki résztvevő Vezsenyi Adriennt – írják az egyesület honlapján

A Vasassal két-két Magyar Kupa-győzelmet és Extraliga bajnoki címet elérő játékos nevelőklubjától, a Kecskeméttől érkezett. Milodanovics Andrea vezetőedző hívására rögtön igent mondott, hiszen a szakember munkájára már korábban is felfigyelt. „Szerettem volna egy erősebb klubhoz igazolni, a Vidux-Szegedi RSE pedig minden szempontból tökéletes volt” – jegyezte meg Vezsenyi Adrienn.

Vezsenyi Adrienn röplabdázó
Vezsenyi Adrienn röplabdázóForrás: Szegedi RSE

A 26 éves feladó átló idén tavasszal lett tartalékos katona. „Az élsport mellett toborzó eseményekre járok, a fiataloknak mutatom meg, hogy milyen a katonai élet, de másban is segítek, ha szükség van a szolgálatomra. Szeretem ezt a hivatást, mert nagyon hasonlít az élsporthoz: itt is kihívások vannak, fegyelmezettségre van szükség és csapatban kell dolgozni” – mondta a sportoló, aki tizennyolc évesen tűzte ki célnak a válogatottságot, amely később valóra is vált.

„A két Eb-szereplés óriási élmény, de minden mérkőzésen megtisztelő volt a nemzeti csapat mezét viselni és segíteni bármilyen poszton” – nyilatkozta a több pozícióban is bevethető játékos, akinek nem titkolt célja, hogy pályafutása végén újra szerepeljen az Extraligában. Reméli, hogy ez a Vidux-Szegedi RSE-vel sikerül.

100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 17 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…