
100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
Szeged és Vidéke, 1903. február 27. – A leány azért emelt panaszt a legény ellen, mert az a meleg téli kendőjét eltulajdonitotta. Szólt pedig az elbeszélés a következőképpen:
— Együtt szolgáltunk a nagyságos urnál s János unos-untalan szerelmes dolgokat sugdosott a fülembe. Gondolja csak, csókot kért tőlem – panaszkodott a leány.
— No az nem olyan rettenetes dolog – véleményezte a kapitány.
— Később én is ezt gondoltam, tekintetes ur, amikor János megigérte, hogy egy jó meleg téli nagy kendőt vásárol nekem, ha öt csókot adok neki. János meg is vette a kendőt, amely öt forintba került s én kis időközökben egy hónap leforgása alatt három csókot meg is adtam. Ezután más helyre mentem szolgálni, de János a télikendőmet erővel visszatartotta.
— Miért?
— Az elmaradt két csók fejében.
— Hát miért nem adta meg neki?
— Csak azért sem, gondoltam magamban, mert erővel akarta elvenni – válaszolta vállvonogatva a leány. Igy fejezte be panaszát: szépen kérem a tekintetes urat, adassa vissza nékem az én jogos tulajdonomat, a meleg téli kendőmet, amelyet János nekem adott.
— Mit szól hozzá János? – kérdezte a kapitány.
— Már én bizony nem adom vissza, mig azt az elmaradt két csókot meg nem adja a Piroska – volt a válasz.
— Hátha kiegyeznének? – kereste a kibonyolódást a kapitány.
— Adja meg hát azt a két csókot Jánosnak, azután békességgel megkaphatja a nagykendőt – itélkezett a biztos.
— Jobb szeretném, ha a két pengőt adná vissza Piroska – okoskodott a legény. – A kendő öt forintba került, öt csók volt érte kikötve, hármat három forintban megkaptam, az elmaradt kettő fejében kérem a két pengőt.
— Helyesebb lesz, ha megadja azt a két csókot a panaszlottnak, – biztatta a leányt a biró.
— Nem bánom no, – szólt a legény s neki gyürkőzött, hogy megcsókolja panaszosát.
— Adta-teremtette – pattant fel a kis leány –, ide ne jöjjön, meg ne csókoljon azzal a tejfeles szájával, mert ugy képen teremtem, hogy az eget is bőgőnek nézi.
— Már bizony rózsám, ha a törvény parancsolja, akkor meg kell tenni – válaszolta a legény, lefogta a leány karját s két czuppanós csókot nyomott a ficzkándozó, iruló-piruló leány cseresznye ajkára.
— Tyu, aki áldóját magának János – toporzékolt a leány, amikor kiszabadult a legény karjai közül – szerencséje, hogy rendőrségen vagyunk, különben kikapartam volna mind a két szemét.
János erre felhozta Piroskának a rendőrségre a meleg téli kendőt. Juszticzia istenasszony pedig elégedetten veregette meg a kapitány vállait.
Ez a cikk eredetileg a Szeged és Vidéke című lapban jelent meg 1903. február 27-én. Napszemle rovatunkban korabeli helyi és országos lapokból válogatva mutatjuk be, miről olvashattak a szegediek harminc, száz, vagy éppen százötven évvel ezelőtt, ezen a napon. A rovat további cikkei itt olvashatók.













