100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
A Szegedi Törvényszék szerdán hetedik alkalommal is elutasította Magda Marinko feltételes szabadságra bocsátását, mert a bíróság szerint nem valószínű a társadalomba való visszailleszkedése, és megbánást sem tanúsított.
A Szegedi Törvényszék közleménye szerint Magda Marinkót a Legfelsőbb Bíróság 1996-ban ítélte életfogytiglani fegyházbüntetésre többszöri, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt, büntetését jelenleg is a szegedi Csillagban tölti. Feltételes szabadságra legkorábban 2019-ben lett volna lehetősége, azonban azóta minden alkalommal elutasították kérelmét.
A feltételes szabadság célja az, hogy az elítélt visszailleszkedjen a társadalomba és törvénytisztelő életet éljen. Bár Magda Marinko évek óta problémamentes magatartást tanúsít a fegyházban, csak néhány emberrel kommunikál, az ügyében eljáró bíróval, az ügyésszel és saját védőjével sem áll szóba.
A meghallgatáson nem beszélt arról, milyen tervei lennének szabadulása esetén, és nem fejtette ki, miként viszonyul a bűncselekményeihez, megbánta-e azokat. A tárgyalásról idő előtt távozott, nem várta meg a végzés kihirdetését. A bíró hetedjére is mellőzte a feltételes szabadságra bocsátást.
A döntés nem jogerős, védője fellebbezést nyújtott be, az elítéltnek nyolc nap áll rendelkezésére, hogy nyilatkozzon fellebbezési jogáról. A törvény értelmében egy év múlva ismételten meg kell vizsgálni Magda Marinko feltételes szabadságra bocsátásának lehetőségét.
A Legfelsőbb Bíróság Magda Marinkót egy orosházi asszony meggyilkolásáért, valamint egy Kecskeméten elkövetett hármasgyilkosságért ítélte el. A hidegvérrel, embertelenül és nagy szervezettséggel végrehajtott bűncselekmények félelmet idéztek elő az országban.

A szerb állampolgárságú férfit a szegedi Z. Nagy család meggyilkolásával is megvádolták, de ebben a Fővárosi Bíróság, majd a másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság nem találta bizonyíthatónak a bűnösségét.
A sorozatgyilkost Szerbiában is körözték, végül 1994 januárjában fogták el Magyarországon, majd a következő évben életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték. Mivel az ítélet 1998 előtt született, az életfogytiglan 25–30 év után felülvizsgálatra szorul. 2005-ben további 200 napot kapott hivatalos személy elleni erőszak miatt.
A kilencvenes évek egyik leghírhedtebb sorozatgyilkosáról tavaly decemberben jelent meg „A Kegyetlen – Magda Marinko rémtörténete” című true crime sorozat.













