100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 17 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…

A Szülőföldön magyarul program keretében a határon túli általános iskolásoknak, középiskolásoknak és egyetemi hallgatóknak, ahogy tavaly, úgy idén is fejenként 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást oszt ki a magyar állam – írja az Eduline. A támogatást a Bethlen Gábor Alapból fedezik.

A határon belül élő magyar állampolgároknak ezzel szemben aligha jár bármilyen állami támogatás, holott hátrányos helyzetű és halmozottan hátrányos helyzetű gyerekekből és családokból bővelkedik az ország, jegyzi meg a portál. Hátrányos helyzetűként 84 152 gyereket, halmozottan hátrányos helyzetűként 76 581 gyereket tartottak nyilván 2022-ben a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány 2023-as jelentése szerint.

A családi pótlék összege 2008 óta változatlan, egy gyerekre 12 200 forint, két gyerekre 13 300 forint gyerekenként, három vagy több gyerekre 16 ezer forint jut gyerekenként, tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos gyerekre pedig 23 300 forint.

Az eduline azt írja, hogy Ausztriában a 6–15 év közötti gyereket nevelő családok gyerekenként 100 eurós – közel 40 ezer forintos – támogatást kapnak, ami automatikusan érkezik a szeptemberi, jóval magasabb összegű családi pótlékkal.

100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 17 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…