100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
Augusztus 9–17. között több mint száz helyszínen várják majd távcsöves bemutatók, előadások és hullócsillaglesek az érdeklődőket az Egy Hét a Csillagok Alatt című országos csillagászati programsorozat keretében.
A szervezők közleménye szerint a kezdeményezés célja, hogy minél többen élhessék át a csillagos égbolt megfigyelésének élményét. Ebből a célból csillagvizsgálók és egyesületek, amatőr- és kutatócsillagászok egyaránt szerveznek bemutatókat. Ezek a bemutatók többek között Csongrád-Csanádban is több helyszínen lesznek megtartva:
- Cserkeszőlő, Kelemen Tamás amatőrcsillagász – Csillagok a Tanyafeszten
- Szeged, MCSE Szegedi Csoport – Hullócsillagok Éjszakája
- Szeged, Szegedi Csillagvizsgáló – Hullócsillagok Éjszakája a Szegedi Csillagvizsgálóban
- Szentes, Szentes Városi Könyvtár – Fényeket le, szemeket fel!
- Nagymágocs, VCSE Luna Nagymágocsi Területi Klub – A csillagok Nagymágocs felett
- Algyő, Algyői Könyvtár – Könyvtári Éjszaka
Ahhoz, hogy egyszerűbb legyen az eligazodás, a szervezők készítettek egy országos programtérképet is, melyen az összes program megtalálható és külön kikereshető, egyedi, részletes leírás is elérhető hozzájuk.
A jövő hét csillagászati szempontból azért is lesz izgalmasabb, mert hétfőn tetőzik a Perseida meteorraj, ekkor figyelhető meg az égbolton a legtöbb hullócsillag. A Svábhegyi Csillagvizsgáló közlése szerint a meteorraj maximuma idén augusztus 12-én 16 órára esik, de már vasárnap estétől érdemes az eget kémlelni.
A szakemberek szerint a legtöbb, óránként 75–100 hullócsillagot hajnalban lehet majd megpillantani a hét elején. A meteorzápor megfigyeléséhez érdemes fényszennyezéstől távoli helyet keresni, ahol az égbolt jól belátható. A Hold idén első negyedben jár, így fényszennyezése csak mérsékelten zavarja majd a megfigyelést, a szerencsésebbek pedig még néhány szép, fényesen izzó tűzgömböt is láthatnak a közlemény szerint. A Perseidák hullása már július végén elkezdődött, a jelenség maximuma után napról napra kisebb gyakorisággal látszanak még egészen augusztus végéig.
A Perseidák meteorraj meteoroidjai a 109P/Swift-Tuttle üstökösből származnak. Ez az üstökös átlagosan 133 évenként kerüli meg a Napot. Az üstökösből „kipöfékelt” porszemcsék az üstökös pályája mentén eloszlanak, és az üstököshöz hasonló sebességgel tovább keringenek a Nap körül. Amikor a Föld keresztezi az üstökös pályáját, a porszemcsék ütköznek a Föld légkörével. Az apró ütköző testek rendkívül nagy sebességük miatt ionizálják a felsőlégkör gázmolekuláit, amik látványos felfénylést, ioncsatornát képeznek. Ez látható a földről.













