100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
Az elkövető angolul szólította le a gyalogátkelőhelyen haladó nőt, és „C” típusú telefontöltőt kért. A nő ezt több alkalommal visszautasította, majd sietve folytatta útját munkahelye irányába – kezdi a beszámolót a rendőrség közleménye.
Kis idő elteltével az Árpád téren az elkövető utolérte a nőt, táskáját hátulról megragadta, amit el akart tőle venni. Mivel a sértett erősen fogta a táskát, azt nem eresztette, így a tettes közelebb lépett, szembe fordult vele, és kirúgta a hölgy lábát.
A nő a földre került, a férfi ezután a nyakát nagy erővel fojtogatni kezdte, amit csak akkor hagyott abba, amikor a nő sikoltozni kezdett. A sértett szabadulva a szorításból munkahelye irányába futva távozott, ahonnan segítséget kért.
A rendőrség az elkövetőt egy órán belül elfogta, és előállította a Szegedi Rendőrkapitányságra. Vele szemben – őrizetbe vétele mellett – rablás kísérlete miatt folyik büntetőeljárás.














