100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 18 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság általános közigazgatási rendtartás keretében vizsgálja a vasárnap reggel a szegedi Zápor-tóban talált férfi esetét – tudta meg a Webrádió. Az általános közigazgatási rendtartás eljárás azt jelenti, hogy a rendőrség az idegenkezűséget kizárta.

A portál meg nem erősített információi szerint az illető letért a csúszós útról kerékpárjával, majd a Zápor-tóba esett, ahol beverte a fejét, elájult és megfulladt.

Ezt erősíti az, hogy a helyszínen a holttest köré felállított sátor mellett egy doboz és egy jó állapotú, újnak tűnő kerékpár is látható volt. Később kiderült, a tóban találták meg a férfi biciklijét is.

Október 11-én, vasárnap délelőtt érkezett a hír, hogy rendőrök helyszíneltek a tónál, miután holttestet emeltek ki a vízből. Az Országos Mentőszolgálat tájékoztatása szerint a helyszínen egy idős, 60–70 év körüli férfi halálának tényét állapították meg.

A Zápor-tónál idén júliusban történt hasonló, akkor is holttestet találtak az ülepítő medencében. A szintén vasárnapi esetben is az általános közigazgatási rendtartás szabályai alapján indult eljárás.

100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 18 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…