100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
Az Országos Mentőszolgálat hivatalosan arról tájékoztatott, hogy a Szabadkai úti vasúti átjáróból egy 40 év körüli férfit szállítottak kórházba, aki súlyos fej- és végtagsérülést szenvedett. Az esetet viszont túlélte.
A Nyugati pályaudvarról 5:45-kor Szegedre indult Napfény IC Szeged-Rendezőnél, a Szabadkai úti átjáróban elütött egy embert. A vonat utasait a katasztrófavédelem segítségével szállították át a helyszínen buszokra – írtuk meg péntek reggel.
Olvasónk is arról számolt be a helyszínről, hogy a kerékpárúton próbálták az illetőt újraéleszteni, vagyis nem volt halálos az eset. Ezen a szakaszon egyébként legfeljebb 60 km/órás sebességgel közlekedhetnek a vonatok, és az átjáróban a vonat első kocsija már megállt.
Nem hivatalos forrásból úgy tudjuk, a 40 év körüli férfi öngyilkossági szándékból lépett a vonat elé. A helyszínelést végül fél 11 felé fejezték be a Szabadkai úti vasúti átjáróban, ezután fokozatosan állt helyre a menetrend a szegedi vasútvonalakon.
Van segítség! Ha hasonló gondolatai vannak, hívja a 116–123-as lelki elsősegély telefonszámot. Ígérje meg, hogy most rögtön nem tesz semmit, és keresse fel ezt az oldalt! Ha másért aggódik, ezt az oldalt látogassa meg.













