100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 4 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…

A lakott terület közelében tárolt oszló sertéstetemeket elszállították a nagymágocsi depóból, a helyiek azonban újabb kellemetlenségre panaszkodnak – írja a Délmagyar.

Néhány nappal korábban a lap arról számolt be, hogy a lakott terület közelében működő állatihulla-tároló erős szaga miatt a környéken élők nem tudtak ablakot nyitni. A helyszínen egy körülbelül 3×4 méteres, fém hullámpalákból összeállított, tető nélküli építmények tartalma okozta a bűzt.

Az egyik konténerben malactetemek, a másikban belsőségek voltak, amelyeken kukacok jelentek meg, az építmény másik oldalán pedig több száz kilogrammos sertéstetemek oszlottak a 40 Celsius-fokos hőségben. A döglé kifolyt az építményből, a szél pedig a falu felé vitte a szagot.

Az önkormányzat már tavaly októberben jelezte a problémát a kormányhivatalnak, amely akkor nem állapított meg jogsértést. A lap megkereste a kormányhivatalt, valamint telefonon beszélt a sertéstenyésztő cégcsoport tulajdonosával is, aki azt mondta, az afrikai sertéspestis veszélye miatt az állatorvos nem javasolta az állatihulla-tároló működtetését a telephelyen.

A tulajdonos közölte, hogy a lakossági panaszok miatt hamarosan felszámolják a depót, ami a lap megkeresését követően rövid időn belül meg is történt. A héten a kormányhivatal válasza is megérkezett, amely szerint szemlét tartanak az érintett telephelyen, ellenőrzik a hullatárolásra és az elszállítási szerződésekre vonatkozó előírások betartását, szabálytalanság esetén pedig megteszik a szükséges intézkedéseket. Hozzátették, hogy közegészségügyi veszély nem áll fenn, mert a takarmány és a lakóházak több száz méterre találhatók a területtől.

„A sajtóérdeklődés után javítgatni kezdték a (másképp nem tudom nevezni) kókány sufnit, mésszel fertőtlenítettek, elvitték a tetemeket, ha a kormányhivatal ezek után jön ellenőrizni, akkor ez vicc. Már korábban is tudtak erről, tavaly ősszel is jeleztük feléjük a problémát, de szerintük nem volt probléma, jogsértés nem történt, eljárás sem indult” – nyilatkozta Szebellédi Endre, Nagymágocs polgármestere.

A polgármester hozzátette, a helyieket nem az érdekli, történt-e jogsértés, hanem az, hogy megszűnik-e a bűz. Szerinte annak is felelőssége van, aki engedélyezte a depó működését. Elmondása szerint az állati hullák elszállítása ugyan megoldotta az egyik problémát, de kedden este és hajnalban a kastély környékén élőknek ismét be kellett csukniuk az ablakokat, mert a sertéstartó telep felől érkező trágyaszag miatt nem tudtak szellőztetni.

Ebben az ügyben az önkormányzat a környezetvédelmi és igazságügyi minisztériumhoz fordul jogsegélyért, mert álláspontja szerint a nagymágocsi lakosok alapvető jogai sérülnek.

100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 4 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…