„Ha lécsuknák érte, akkor hagynám, de igy hiába hát!”

Vásárhelyi Reggeli Ujság, 1927. január 9. – Öreg emberpár állott dr. Égető Ernő „röttön” biró előtt, ahogy éppen a régiek a községi birót nevezik. A férfi volt az alperes, a panaszos pedig egy susáni italmérő. Az asszony csak igazlátónak ment el. Ugy történt a dolog, hogy az ember 90 ezer korona kontót csinált a kormában, mivel azonban a füle botját se mozditotta, a korcsmáros pert inditott ellene.

— Elismeri az adósságot? – kérdi a bíró. Az ember csak pislog és néz az asszonyra. Az int a fejivel. De csak nem felel, mire az asszony szólal meg:
— Hiszen ha csinálta. Beteg volt a vén lókötő, de egérutat kapott és elszökött! És most éhen van ni!
— Szóval elismeri a tartozást?
— Elismeröm, mer’ nem vót pézöm!
— Akkor mért ivott?
— Mer mögáhitottam, oszt még égy pohár, még égy pohár!
— Mikor fizeti meg?
— Az asszonynál áll a kőccség, ő jár mosni, mög vasalni! Ha ü fizet!

Az asszony közbeszól:
— Tekintetös ur, ha nem fizetök, lécsukják ezt az embört?
— Nem csukjuk azért!
— Akkor elvállalom. Mert ha lécsuknák érte, akkor hagynám. De igy hiába hát!...

És fizetett...

Ez a cikk eredetileg a Vásárhelyi Reggeli Ujság című lapban jelent meg 1927. január 9-én. Napszemle rovatunkban korabeli helyi és országos lapokból válogatva mutatjuk be, miről olvashattak a szegediek harminc, száz, vagy éppen százötven évvel ezelőtt, ezen a napon. A rovat további cikkei itt olvashatók.