A vándorló ezüstforint

Szeged és Vidéke, 1904. december 17. – Egy ezüstforint bolyongásáról szól ez a história, amely a szegedi kihágási biró komoly szine előtt játszódott le. Beidéztettek a rettenetes Koczor elé Antal János és Antal Miska, akik az alsótanyának nevezett földdarabon szomszédi viszonyban állanak. Az előbbi Antalhoz fordult először a kihágási igazságszolgáltatás félelmetes faktora:
— Kend amiatt került ide, mert Antal Mihály gazda bepanaszolta, hogy a libája nagy pusztitást vitt véghez a földjén.
Az Antalok eleje fölrántotta a szürit, oszt haragosan, de gőgösen vágta ki:
— Beüsmeröm. Mönnyit fizessek érte?
A biró ide-oda lapoz a törvénykönyvben.
— Hát ezért egy pengő büntetés dukál. Kártéritési pénz.
— Mán mög is adtam, – mondta a terhelt és a lajbizsebbül kinyomott egy forintot, amit a másik Antal örömmel dugott el. Ezzel a jelenet véget ért és kivonultak. Kisvártatva kiszól az előszobába a biró pennája: — Antal János, meg Antal Mihály, jöjjenek be.
Ismét a régi pörös fél, csakhogy itt már nem János a haragosabb képü, hanem Mihály. Tudniillik ebben az ügyben az ő birkája a hibás, mert átgázolt a szomszéd földjén.
— Hát mit szól hozzá? – kérdezte Koczor.
— Igy igaz, – felelte Antal Mihály. – Hát osztán mönnyi jár ezé?
A biró kimondja az itéletet.
— Ezért is egy pengő jár a károsnak.
A gazda ledrukkolja azt a forintot, amely még meg se melegedett a bugyillárisában, azután kivonul a két ellenfél. Félóra mulva azonban megint csak beszólitják őket.
— Hát megint maguk azok?
— Igen, la, – mondja a Mihály, mivelhogy most ujból az ő orczája a vigyorgóbb. Azzal vádolja a szomszédját, hogy a csirkéje a minap ott kapargált az ő vetésébe.
— Igaz-e ez, Antal János?
— Biz ez igaz.
— No hát akkor adja kend vissza a szomszédjának azt a forintot.
A pengő ismét átvándorolt. Itt a haragos János panaszt emelt ujfent.
— Az ű gyerökei mög nem maradhatnak soha a kutyámtul.
— De ezt mán nem üsmeröm el, ez mán nem igaz, – mondta a vigyorgó ábrázatu Antal Mihály s amikor kifelé haladtak, odaszólt az ellenfelének:
— Ezt a pöngőt kerestem legnehezebben az életembe. De az óralánczomra is tetetem ám fityögőnek.  

Ez a cikk eredetileg a Szeged és Vidéke című lapban jelent meg 1904. december 17-én. Napszemle rovatunkban korabeli helyi és országos lapokból válogatva mutatjuk be, miről olvashattak a szegediek harminc, száz, vagy éppen százötven évvel ezelőtt, ezen a napon. A rovat további cikkei itt olvashatók.