Több tízmillió forint értékben próbáltak Magyarországra csempészni antik régészeti leleteket, dacára a tavalyi szigorításnak.
A NAV csütörtökön arról tájékoztatta az MTI-t, hogy bizánci, görög és római korból származó érméket és ékszereket rejtett el egy német állampolgárságú, szír származású sofőr a kocsijában.
A röszkei pénzügyőrök átvizsgálták a férfi poggyászát, amelyben fekete fóliába csomagolva találták meg a régiségek jelentős részét. Az autó ülése alatt, kólásüvegben is lapultak érmék és ékszerek. A hátsó ülésnél és a csomagtér gyári rekeszeiből kabátokkal, táskákkal letakart további két kólásüveg került elő, ókori és kora középkori apró tárgyakkal megtöltve.
A szakértői vizsgálat a feltehetően a Közel-Keletről származó leletek értékét közel 60 millió forintra becsülte. A sofőr nem tudta igazolni a tárgyak eredetét, és nem rendelkezett a szükséges szállítási engedéllyel sem. Több mint 8 millió forint vámigazgatási bírságot szabtak ki rá, emellett a különleges leleteket lefoglalták, és költségvetési csalás gyanúja miatt feljelentést tettek.
2013-ban egy kísértetiesen hasonló esetről számolt be a NAV, akkor több mint ezer darab, görög, római és bizánci korból származó antik tárgyat találtak egy bolgár gépkocsiban.
A sebváltó mögötti rekeszből 1083 görög, római, bizánci nyílhegyek, kulcsok, gyűrűk, övcsatok bukkantak elő. A bolgár férfi azokról azt mondta, mindet Szerbiában vásárolta. A mostani esethez hasonlóan az akkori árfolyamon 6,5 millió forint értékű régiségeket lefoglalták a pénzügyőrök, és nagyobb vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt indult eljárás.
Azóta szigorítottak is a szabályokon: az EU 2025. június 28-tól engedélykötelessé tette a meghatározott kulturális javak harmadik országokból történő behozatalát. A 250 évesnél régebbi tárgyak, például régészeti leletek és művészeti alkotások esetében a Kulturális Javak Főosztály engedélye szükséges, 200 évesnél idősebb és bizonyos értékhatárt meghaladó tárgyaknál pedig importőri nyilatkozatot kell benyújtani az ICG elektronikus rendszerben.