100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 3.99 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…

„Gonosz dolog öngyilkosságból kampányt csinálni” – mondta Lázár János, aki az atv.hu-nak nyilatkozott telefonon Szabó Zsolt hódmezővásárhelyi rendőrkapitány halála kapcsán. A miniszter szerint alaptalan és méltatlan kísérlet összefüggésbe hozni őt a tragédiával, és szerinte a politikai vádaskodás csak növeli a gyászoló család fájdalmát.

Lázár a portálnak elmondta, hogy egy fiatalember halála önmagában is megdöbbentő, öngyilkosság esetén pedig felfoghatatlan. A politikus szerint ilyenkor a részvét kinyilvánítása volna az egyetlen helyes reakció, a politikai cirkusz csak súlyosbítja a család helyzetét. Úgy fogalmazott, apaként az árván maradt gyermekek és édesanyjuk sorsa jutott először eszébe.

A Promenad24 írását csak Szabó halála után olvasta – derült ki az interjúból. Lázár úgy véli, a rendőrség természetesen kiáll kollégája emléke mellett, ugyanakkor a közbiztonságról szóló vitában szerinte a lakosság tapasztalatainak is súlya van, nem csak a statisztikáknak. „Azért, mert nyilván az emberek a szemüknek hisznek, nem a rendőségi statisztikáknak. Nem én mondom, hanem a polgármester, aki többször nyíltan kritizálta rendőrség munkáját.”

Lázár úgy fogalmazott, senki sem tudhatja pontosan, mi vezet egy öngyilkossághoz, és nem hiszi, hogy egyetlen újságcikk miatt döntött volna így egy rendőrtiszt. A politikus szerint leegyszerűsítő és az áldozat emlékét sértő az ilyen magyarázat. Hangsúlyozta, hogy a valódi okok feltárása a rendőrségre és a családra tartozik.

Lázár visszautasította azt a felvetést is, hogy köze lett volna a Promenad24 lejárató cikkének megjelenéséhez. „A támadás teljesen alaptalan” – mondta az interjúban. Nem érezhetek felelősséget egy olyan tragédiával kapcsolatban, amelynek az áldozatát nem ismertem, és ahol a döntés valódi okai a számomra éppúgy ismeretlenek, mint bárki más számára.” A politikus szerint a vádaskodások inkább sugalmazások, amelyek ismétlése lassan ténnyé válik.

Gyászlobogó a hódmezővásárhelyi rendőrkapitányság épületén 2025. szeptember 22-én, hétfőn
Gyászlobogó a hódmezővásárhelyi rendőrkapitányság épületén 2025. szeptember 22-én, hétfőnFotó: Bálint András / Szegeder

Arra a kérdésre, hogy miért szólalt meg most, Lázár azt mondta: „újabb illúzióval lettem szegényebb”. Hozzátette, a legvadabb álmaiban sem gondolta volna, hogy összefüggésbe hozzák ezzel a tragédiával. Kiemelte, hogy nem ismerte Szabó Zsoltot, így nem is lehetett konfliktusuk.

A miniszter városi legendának nevezte azt az állítást, hogy a batidai vadászháznál tartott aszfaltrajzverseny engedélyezése miatt haragudott volna a rendőrkapitányra. Szerinte bárki felelősségre vonhatja politikai döntései miatt, de nem foglalkozik graffitikkel vagy aszfaltrajzversenyekkel.

100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 3.99 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…