100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 17 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…

Batidáról és Erzsébetről szinte teljesen eltűntek a baglyok, de a vásárhelyi belváros fáin is már csak a korábbinak egy töredéke telel át – mondta a Hódpressnek Molnár Ádám, a Vásárhelyi Természetvédelmi Egyesület elnöke, aki a madarak számát telefonos app segítségével rögzítette.

Hódmezővásárhely belvárosában három helyszínen is szoktak erdei fülesbaglyok áttelelni. Az egyik az Alföldi Galéria udvara, ahol a fenyőkön és a nyíreken hétfőn több mint harmincat számlált össze Molnár Ádám. Ez még mindig kevesebb, mint tavaly.

A baglyok a városháza udvarán is szeretnek, de Molnár most egyet sem látott, pedig két bagolykeltető is van. Bagolyköpetet sem talált, azaz az erdei fülesbaglyok az idén biztosan nem húzódtak oda. Volt néhány azonban a Bakay utca elején, az egykori ügyvédi munkaközösség épülete előtti örökzöldben megbújva.

A számuk csökkenésének okát a klímaváltozásban és az emberi tevékenységben kell keresni. „Nemcsak Vásárhelyen, de az országban is egyre kevesebb – az elmúlt pár évhez képest – az egy helyen telelő baglyok száma. Ennek az egyik oka talán az enyhe időjárás. Emiatt a tél elől nem húzódnak be a városba. De a főbb oka az aszály, mely hatására tavaly a baglyok táplálékának számító rágcsálók menyisége is megcsappant. Ezt nemcsak a telelő baglyok számából lehet megállapítani, hanem a pusztákon, illetve a mezőgazdasági területeken áttelelő ragadozómadár fajok számának csökkenéséből is” – mondta a természetvédő szakember.

Fotó: Vincent van Zalinge / Unsplash

Hozzátette, korábban Batida volt Vásárhely „bagolybástyája”, ahol a korábbi években nem ritkán 150–200-as létszámú csapat telelt át. Erzsébeten is mindig számláltak 50–60, de akár 70 baglyot is.

„A hétvégén jártam mindkét helyen, és azt tapasztaltam, hogy a korábbi bagolylétszám töredéke van csak jelen. Ezt a csökkenést több dolog is okozta: főleg az, hogy a telelőhelyüknek használt tujasorokat, fenyőket kivágták a gazdák, telektulajdonosok. Azaz a madarak kénytelenek voltak máshová menni.”

A hétvégén azonban a Kása-erdőben macskabagoly párra bukkant, ami jelentős felfedezés, hiszen ez egy félénk, kifejezetten éjszakai életet élő erdei bagolyfaj. Ez nagyobb számban – Vásárhely közelében – a Tisza árterében költ, nem jellemző, hogy közvetlen a városba is beköltözzön. Igaz, ezt a most észlelt párt már a korábbi években is látták – ugyanitt.

100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 17 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…