„Hódmezővásárhelyen különösen nagy a tétje a június 9-ei választásnak, hiszen itt indul Márki Zay Péter, Magyarország legháborúpártibb politikusa, akivel szemben igen fontos lenne a békepárti jelölt, Grezsa István győzelme” – fogalmazott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a városban. Tegnap Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter látogatta meg a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium építését.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető sajtóértekezletén azt állította, június 9-e különleges nap lesz Magyarország számára, miután soha korábban nem került sor ugyanazon a napon helyi önkormányzati képviselők és európai parlamenti képviselők megválasztására. „Ugyanakkor azt gondolom, hogy június 9-e a legkülönlegesebb Hódmezővásárhely szempontjából lesz majd, ugyanis Magyarország legháborúpártibb politikusa itt indul a polgármesteri tisztségért. Az az ember, aki két esztendővel ezelőtt azért küzdött, hogy Magyarországot belevihesse a háborúba, és hogyha 2022-ben megnyerte volna a parlamenti választást, akkor bizony ma Magyarország nyakig lenne az Ukrajnában zajló fegyveres harcokban.”
Szijjártó úgy folytatta, Hódmezővásárhelyen „olyan polgármester indul az ellenzéki összefogás keretében, aki az elmúlt években minden erejét és minden idejét arra szánta, hogy a kormánnyal szemben harcoljon. Márki Zay Péter számára tehát egyedül az a fontos, hogy Magyarországot belevigye a háborúba, ő egyáltalán nem foglalkozik Hódmezővásárhely fejlődésével”. A miniszter szerint van ennél jobb megoldás a város és az ország számára is, van egy békepárti polgármester-jelölt ugyanis, Grezsa István, aki fő feladatának Hódmezővásárhely fejlesztését tartja.
Mint fogalmazott, Grezsa István már bizonyított a kormányzati munkában, ráadásul egy nagyon bonyolult területen, az Ukrajnával való kapcsolattartásban és a kárpátaljai magyar közösség érdekében kellett folyamatosan eljárnia. „Ha Grezsa Istvánt nyeri a választást Hódmezővásárhelyen, akkor a kormányzattal együttműködésben végre lehetőség nyílik arra, hogy Hódmezővásárhelyre is munkahelyteremtő beruházások érkezzenek, Hódmezővásárhelyen is megindulhasson a fejlődés, és a beruházások miatt még több forrás jusson olyan korábbi fontos célok végrehajtására, mint az utak, járdák és kerékpárutak építése, a gimnáziumok felújítása, az ipari park bővítése vagy éppen a naperőműpark építése a város szomszédságában.”
Fotó: Szijjártó Péter / Facebook
„Egy polgármester-jelöltnek csak a saját városa számíthat, egy polgármester csak saját városa fejlődése érdekében dolgozhat, márpedig ez az elmúlt években Hódmezővásárhelyen nem így volt. És nagyon reméljük, hogy a hódmezővásárhelyiek Grezsa Istvánnak bizalmat fognak szavazni.” A miniszter később a helyi aktivistáknak tartott lelkesítő beszédében megismételte, „ha van valahol tétje az európai parlamenti választásnak és az önkormányzati választásnak együtt, akkor az egész biztosan Hódmezővásárhely. Itt lehet ismételten világossá tenni, hogy Magyarország nem kér a háborúpárti politikusokból, hogy Magyarországon nincsen támogatottság az olyan emberek mögött, akik nem féltvén az emberéleteket, az ország biztonságát, ezt az országot két kézzel rángatták volna bele a szomszédban zajló harcokba”.
„Ő az, aki, ha jól emlékszem, a kommunistáktól a fasisztákig mindenkit össze akart volna fogni.
Az már egyébként a magyar és az európai média közállapotait írja le elég jól, hogy egy ilyen kijelentés után az ember még mindig a politikai rendszer részese lehetett volna vagy lehet. Itt világosan el lehet mondani majd azt is, hogy egy polgármesternek nem az a dolga, hogy éjt nappallá téve a kormány ellen harcoljon. Nem az a dolga, hogy Facebook-lájkokra vadásszon, nem az a dolga, hogy belerúgjon nap mint nap a kormányban, hanem az a dolga, hogy fejlessze a várost” – összegzett a külügyminiszter.