100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
A vármegye közbiztonsági helyzete továbbra is „szélsőségektől mentes”, ez derült ki abból a beszámolóból, amit a Csongrád-Csanád vármegye rendőr-főkapitány tárt hétfőn a vármegyei közgyűlés elé.
A Délmagyar tudósítása szerint a vármegye helyzete kiegyensúlyozott maradt, a számok azt mutatják, bizonyos bűncselekményekből több történt tavaly mint egy évvel korábban, de vannak olyanok is, amelyekből kevesebb.
A vármegyében 2023-ban 5382 bűncselekményt regisztráltak, ez 5,5 százalékkal több az egy évvel korábbi 5100-hoz képest. Az összes bűncselekmények 41 százalékát Szegeden, 36 százalékát pedig a többi nagyobb településen regisztrálták.
A vármegye településeinek 60 százalékában, vagyis összesen 18 helységben tíznél kevesebben bűnöztek, jegyzi meg a lap. A rendőrkapitánysággal rendelkező települések tekintetében
- a szegedi területén 3243-ról 3417-re,
- a csongrádin 202-ről 216-ra,
- a makóin 478-ról 527-re,
- a hódmezővásárhelyien pedig 609-ről 685-re emelkedett a bűncselekmények száma.
Szentesen és Kisteleken kevesebben bűnöztek mint egy évvel azelőtt. Összességében a jogsértések 30 százalékát közterületen követék el, ezekből 5 százalékkal kevesebb volt tavaly, mint 2022-ben.
Emberölésből mindkét évben ugyanannyi, 8 történt a vármegyében. Tavaly előtt 222 testi sértés történt Csongrád-Csanádban, tavaly csak 157, súlyos testi sértésből is kevesebb volt: 109 helyett 84 ilyen esetet regisztráltak.
A lakásbetörések száma viszont tízzel több lett, és a csalások is jelentősen megugrottak: 589-ről 785-re. Kifosztásból viszont kevesebb volt, 11 az előtte évben regisztrált 15 helyett.













