100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
Kilenc év szünet után szeptemberben újranyit az általános iskola a Csongrád-Csanád vármegyei Újszentivánon, az oktatás újraindulásának emléket állító táblát szerdán avatták föl.
Az ünnepségen részt vett Molnár Karolina, a Belügyminisztérium stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkára is, aki úgy fogalmazott, egy új iskola egyszerre felelősség és lehetőség egy közösségnek. „Felelősség a jövő generációjának nevelése szempontjából és lehetőség arra, hogy a gyerekeknek jobb életük legyen, mint szüleiknek.”
A politikus szerint a kormány célja, hogy minden településen legyen legalább alsó tagozat, ott pedig ahol megfelelő a gyermeklétszám, nyíljon felső tagozat is. „Az újszentiváni iskola újraindulása is egy új korszak kezdetét jelenti. A Szeged-Csanádi Egyházmegye fenntartókénti részvétele pedig garancia arra, hogy az oktatás kipróbált, szilárd alapokon nyugszik majd.”
Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök azt mondta, az egyházmegye – amely több mint hatvan községben és városban tart fent iskolát – örömmel partner abban, hogy minden településen óvoda és legalább alsó tagozat működjön. „A keresztény szülőknek felelőssége és kötelessége, hogy gyermekeiket keresztény értékrendben neveljék, ebben sajátos módon tud segíteni a katolikus iskola.”

Bodó Imre, a település független polgármestere elmondta, a mintegy 2100 lakosú községben háromszáz általános iskolás korú gyermek él, akik jelenleg jellemzően Szegeden tanulnak. Az önkormányzat célja volt, hogy az ott élő családok gyerekei helyben tanuljanak. Amennyiben a pályázati lehetőségek lehetővé teszik, az épületet bővítenék, hogy néhány év múlva majd a felső tagozatos diákok is a községben járhassanak iskolába.













