100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 17 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…

Egy gáztűzhelyt is elvitt az a férfi Szentesen, aki ingatlanokba tört be sorozatban. Az ügyben nyomozás indult, közölte a rendőrség honlapján.

A gyanú szerint még novemberben és decemberben tört be egy ismeretlen több szentesi ingatlanba, azokból elektronikai eszközöket és használati tárgyakat vitt el. Az egyik helyi üzlet elől egy kerékpárt is ellopott, és volt olyan épület, ahová nem sikerült bejutnia, mivel megzavarták betörés közben.

Később a rendőrök azonosítottak egy 38 éves, helybéli lakost, akiről kiderült, hogy kábítószer hatása alatt állt több bűncselekmény elkövetésekor. A kutatás során lefoglaltak egy eltűnt gáztűzhelyt is a rendőrök, amit a napokban visszaadtak jogos tulajdonosának.

Fotó: Csongrád-Csanád Vármegyei rendőrség

Előállítását követően a nyomozók a Szentesi Rendőrkapitányságon hallgatták ki a 38 éves férfit, aki beismerte tettét. Lopás bűntette és vétsége, lopás bűntett kísérlete, rongálás, valamint kábítószer birtoklásának vétsége miatt indult eljárás ellene.

100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 17 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…