Hamarosan átadják a kibővített Hagymatikum Gyógyfürdőt Makón

Pénteken a kivitelezőnek, a műszaki ellenőrnek és önkormányzat munkatársainak részvételével megkezdődött a Hagymatikum Gyógyfürdő új részlegének műszaki átadás-átvételi eljárása. A felmerülő kisebb javítási feladatokat a kivitelezőnek január 31-ig kell majd elvégeznie, és jövő év első hónapjában megkezdődik a beruházás próbaüzeme is, osztotta meg a részleteket Farkas Éva Erzsébet, a település polgármestere közösségi oldalán.

A makói fürdő bővítése már közel egy éves csúszásban van egyébként, eredetileg 21 hónap alatt, 2023 elejéig kellett volna végeznie a Fehérépnek, akik nettó 7,3 milliárd forintért vállalták a munkát, amit aztán több mint 80 millióval meg kellett toldani. Később lemondott a Hagymatikum akkori vezetője.

A beruházás keretében kialakítanak egy ételudvart látványkonyhákkal, a fürdőt kültéri élményelemekkel ellátott zöldterületekkel is bővítik. A családi élményzónában nyitott medence, csúszda, vízi mászófal, hullámmedence és kiúszós élménymedence is helyet kapott. A beruházás részét képezi egy nemzetközi versenyek rendezésére is alkalmas, lelátóval és melegítőmedencével ellátott uszoda.

A fürdő helyén először 1956-ban felszínre hozott termálvízre öt évvel később épült első ízben kiszolgáló épület. Az eredetileg főként tisztasági célokat szolgáló strandfürdő a rendszerváltás után fokozatosan átalakult, előbb a gyógyászati részleg épült ki, majd a 2000-es évek óta a városvezetés már központi kérdésként tekintett bővítésére és élményelemekkel való felruházására.

Az egyedülálló, organikus épületegyüttes legnagyobb, 2012 januárjában átadott részét Makovecz Imre, a kortárs magyar építészet legismertebb alakja tervezte. A 2007-es tanuszoda-komplexum Makovecz tanítványának, Csernyus Lőrincnek a munkája.

Fotó: Farkas Éva Erzsébet / Facebook