Ismét a hírhedt vásárhelyi körforgalomban ment egymásnak egy autó és a tram-train

Épp befejeződött a helyszínelés annál a balesetnél, melybél Hódmezővásárhelyen, a Kálvin János tér és a vasútállomás közötti szakaszon a Szeged felől érkező vasútvillamos egy autóval ütközött. Az eset során nem sérült meg senki.

A Mávinform tájékoztatása szerint a helyszínelés végéig a vasútvillamosok csak Szeged vasútállomás és Hódmezővásárhely, Kálvin János tér között jártak, ám azóta ismét teljes útvonalon közlekedhetnek, így a menetrendszerű közlekedés fokozatosan áll helyre.

Mint korábban írtuk, a hódmezővásárhelyi Bajcsy-Zsilinszky és a Kistópart utca kereszteződésénél lévő körforgalomban az elmúlt egy évben rengeteg baleset történt, mert az autósok nem adták meg az elsőbbséget a vasútvillamos szerelvényének.

Mindezek miatt a közút kezelője a rendőrséggel egyetértésben arról döntött, hogy stoptáblát helyeznek ki, és a megállás helyét jelző vonalat is felfestették a helyszínre. A Csongrád-Csanád vármegyei rendőrség korábban arról számolt be, hogy az említett vásárhelyi helyszínen egy hét leforgása alatt

összesen hatvan esetben intézkedtek a rendőrök

az elsőbbségre vonatkozó szabályok megsértése miatt.

Fotó: Hmvhly Car life / Facebook