Még nem most, mert az eredetileg csütörtökre tervezett mindszenti robbantást elnapolják. Erről Mindszent önkormányzata tájékoztatott kedden délután.
Mindszent képviselőtestülete még két évvel ezelőtt fogadta el azt a szakértői véleményt, amely szerint az igen határozott megjelenésű mindszenti víztorony vasbeton-tartószerkezete rendkívül rossz állapotban van, teherbíró képessége számottevően csökkent, rendeltetésének megfelelően már nem használható.
Felmerült a felújítás persze, de ez nem lenne költséghatékony, ugyanis nem biztosítja a víztorony hosszútávú és biztonságos üzemeltethetőségét. Rendeltetésétől eltérő használata ugyanúgy magával vonná a felújítás és rendszeres karbantartás szükségességét, mely rendkívül nagy terhet róna a városra.
Ezért felrobbantják.
Ez ugye csütörtökre volt tervezve, délelőttre, de most valamiért halasztani kell. Az új időpont még nem ismert.
A torony tervezője egyébként egy viszonylag fiatalon elhunyt építész, Bakonyi Tibor volt, aki rajongott a szecesszióért. 1967-ben költözött Szegedre, itt tervezte meg az algyői és mórahalmi egészségházat, illetve a paksi és mindszenti víztorony mellett mintalakótelepek tervezésében is kivette részét.