A Magyar Közút Nonprofit Zrt. közleményben számolt be arról a Szegedernek, hogy uniós támogatással, 1,5–1,5 milliárd forintos beruházással felújítják a Földeák–Maroslele és a Szentes–Mindszen–Hódmezővásárhely összekötőutak több szakaszát. A közlemény szerint
A szakemberek gondoskodnak a meglévő felület profilmarásáról, a szükséges helyeken a teljes pályaszerkezet cseréjéről, ezt követően az út aszfaltréteget kap és új padka épül. Kicserélik továbbá a KRESZ-táblákat és új, tartós burkolati jeleket festenek fel.
Korábban arról is beszámoltunk, hogy országszerte közel 120 kilométeren, összesen több mint 41,4 milliárd forint értékben indultak újra az ősszel elkezdett teljeskörű burkolatfelújítások az állami kezelésű közúthálózaton. A márciusban induló, illetve folytatódó felújítások közül
Fotó: Bálint András / Szegeder
A Magyar Közút nemrég zárta le a 2022–2023-as téli üzemeltetési időszakát, így megnyílt a lehetőség, hogy az útfelújítások legyenek újra a középpontban.