Két megyei útszakasz is megújul a tavaszi időszak beköszöntével

Országszerte közel 120 kilométeren, összesen több mint 41,4 milliárd forint értékben indultak újra az ősszel elkezdett teljeskörű burkolatfelújítások az állami kezelésű közúthálózaton. A beruházások többsége hazai, költségvetési forrásból újul meg a Magyar Közút közleménye szerint.

Az Építési és Közlekedési Minisztérium által felügyelt Magyar Közút Nonprofit Zrt. nemrég zárta le a 2022–2023-as téli üzemeltetési időszakát, így megnyílt a lehetőség, hogy az útfelújítások legyenek újra a középpontban. A márciusban induló, illetve folytatódó felújítások közül

  • a leghosszabb szakaszon, 16 kilométeren a Csongrád-Csanád vármegyei 4405-ös Derekegyház–Nagymágocs–Székkutas összekötő út,
  • valamint a Békés és Csongrád-Csanád vármegyét is érintő 4406-os Orosháza–Szentes összekötő út újul meg 13,2 kilométeren.

Mindkét szakasz felújítása a hazai finanszírozású Kiemelt Társadalmi Igények Program keretében valósulhat meg, a 4405-ös út több mint 12 milliárd, míg a 4406-os út több mint 9 milliárd forintért.

A folyamatban lévő útfelújítási projektek mellett az Építési és Közlekedési Minisztérium megbízásából további útfelújítási projektek és programok előkészítésén is dolgoznak, hogy ha újabb források nyílnak meg, akkor a lehető leghamarabb elindulhassanak újabb, teljes körű felújítási munkák az állami közúthálózaton.

Az útfelújítások mellett a Magyar Közút a mérnökségein keresztül folyamatosan, előre meghatározott sorrend alapján végzi országszerte a kezelésébe tartozó szakaszokon a kátyúzási munkákat is, immár tartósabb, melegaszfaltos technológiával. A javítási, felújítási munkákkal érintett szakaszokon a társaság a közlekedőktől fokozott figyelmet és a kihelyezett forgalom- és sebességkorlátozások betartását kéri.

Fotó: Bernát Benjámin / Magyar Építők