100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 17 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…

Ezt maga a vendéglátóhely jelentette be közösségi oldalán. Azt írják, sajnálatos módon a rezsiárak emelkedése miatt, éttermünk gazdaságos üzemeltetése lehetetlen feladatnak bizonyul a jelenlegi időszakban”, ezért március 12-én megszűntették eddigi, szokványos működési modelljüket.

Egyelőre napra pontos dátum nélkül, de az újranyitást májusban tervezik, tehát a bezárás nem végleges, sőt az eddig meghirdetett rendezvényeket megtartják. Továbbra is vállalják ezen felül esküvők, lakodalmak, céges és baráti találkozók szervezését.

Főleg az áram és a földgáz ára az, ami miatt ez a sajnálatos döntés született– mondta el a Délmagyarország érdeklődésére az étteremvezető, Budai Ferenc, aki szerint „közrejátszott még az étel-alapanyagárak hatalmas drágulása is, ezeket a plusz költségeket nem lehet ráterhelni a fogyasztókra, hiszen az már jóval meghaladná a lélektani ár határát”.

Fotó: Korona étterem

Az étterem már a szüneteltetés előtt is minimális személyzettel működött, de ők jelenleg a cég más vendéglátó egységeiben kapnak munkát, májustól pedig újra számítanak rájuk. Budai arról is beszélt a lapnak, hogy a májusi újranyitást kicsit átdolgozott koncepcióval tervezik.

Oldalukon azt írják, a Korona Étterem Makó belvárosában, a Széchenyi téren található, mely épület a város legszebb eklektikus építménye. Makón országos jelentőségű utak találkoztak, a vendégek kiszolgálására, már a 18. század végén Nagykocsma épült. A mediterrán dizájnnal rendelkező Korona Étterem és Pub lehetőséget biztosított találkozók, konferenciák megszervezésére és lebonyolítására.

100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 17 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…