Tavaly év végével a Takarékbank számos falusi fiókját megszüntette, ezeken a településeken a helyieknek személyes ügyintézés esetén a legközelebbi városokba kell utazniuk, de több helyen bankautomata sem maradt. Csongrád-Csanád vármegyében is zárt a bank, akad olyan község, ahol a helyiek aláírásgyűjtésbe is kezdtek, amire a cég egy az önkormányzat felé megfogalmazott ultimátummal válaszolt.
Digitalizáció és modernizáció – ezekkel a címszavakkal került fel 2022 végére a Takarékbank több száz kisebb helyi fiókjának ajtajára a Zárva tábla. Erről a folyószámla-tulajdonosok a netbankjukon keresztül, a bank honlapján vagy a fióképületen elhelyezett tájékoztatásból értesültek, ezzel végül számos kisebb magyar település maradt bank nélkül.
Hogy hány bezárás vagy átcsoportosítás történt az elmúlt évben, arról pontos számokat nem közölt a cég, a felkeresett települések önkormányzatai értetlenül állnak a dolgok előtt, tehetetlenségről és egyoldalú kommunikációról számoltak be.
A Szegedtől nagyjából harminc kilométerre, a szerb határ közelében fekvő Ásotthalmon január elsejével zárt be a Takarékbank helyi fiókja, a falu lakói így kénytelenek a majdnem tíz kilométerre lévő mórahalmi fiókot igénybe venni, ha ügyintézésükhöz személyes kapcsolatra van szükségük. Helyben csak egy bankautomata maradt. A 3700 lelket számláló település lakossága értetlenül áll a történtekhez, hiszen a fiók éveken keresztül szolgálta ki a helyi igényeket, és semmilyen előzetes tájékoztatást nem kaptak.
„Csak az ATM maradt, vagy lehet buszozni”
– mesélte lapunknak egy hölgy, aki épp a Mórahalom felé tartó buszra várt. „És nem is mondtak semmit, csak bezárták. A rezsi miatt lehet talán.” A cég állítása szerint a digitalizáció és a modernizáció az oka a bezárásoknak, de legtöbben a forgalom hiányát és a rezsi emelkedését sejtik a háttérben. „El is küldtek mindenkit, még ők se tudják, miért.”
Fotó: Bálint András / Szegeder
A település polgármesterét, a parlamentbe beülő Toroczkai László után időközin megválasztott független Papp Renátát nem sikerült elérnünk, viszont pár nappal ezelőtt Facebook-oldalán úgy írt a történtekről, hogy „a helyzet elkerülésében még az önkormányzat is tehetetlen volt, annak ellenére, hogy a számlavezető bankunk a Takarék”. Ennek köszönhetően maradt az ATM, aminek a működtetéséért nem kell fizetniük.
Ásotthalom még szerencsésnek mondható, mert a Szegedtől tíz kilométerre lévő Algyőről még ATM is elment. „Azt hittem, elbír egy 5300 fős település legalább egy ATM-et, de úgy tűnik, tévedtem” – mesélte a Szegedernek Molnár Áron független polgármester, akit szintén megdöbbentett a helyi fiók bezárása. Elmondása szerint a korábbi estekből már lehetett sejteni, hogy mi vár a kisebb településekre, de ettől függetlenül mint „derült égből a villámcsapás” érte őket a dolog.
Az önkormányzattal Algyőn semmilyen formában sem kommunikált a Takarékbank Zrt., csupán bejelentették, mint a környéken több helyen, hogy bezárják a fiókjukat, és megy az automata is.
„Tegnap este ketten is álltak itt, mert az automata világít, aztán csak hallgattam a káromkodást”
– mesélte egy hölgy azzal kapcsolatban, hogy bár az épület be van zárva, az ATM és néhány lámpa azért világít esténként.
Fotó: Bálint András / Szegeder
A faluban ezzel nem maradt sem ügyintézésre, sem pénzfelvételre lehetőség, így akinek szüksége volna ezek bármelyikére, legközelebb Szegeden tud érvényesülni, ahová félóránként jár a tram-train. A Szegedet Hódmezővásárhellyel összekötő vasútvillamos megállója azonban negyed órányi sétára van a falu közepén található Takarékbank-fióktól, és a megyeszékhelyig tartó út is több mint húsz perc.
Egy közeli benzinkúton dolgozó férfi kifejezetten nevetségesnek találta, hogy át kell menni a szomszéd városba egy pénzfelvételért. „Még egy rohadt ATM-et sem hagytak! Én még átautózok, de mi van a nyugdíjasokkal?!”
A Balástyán bezárt bankfiókot december 16-a óta a kisteleki helyettesíti. A Szegedtől húsz kilométerre fekvő, 3400 fős település polgármesterének, Ujvári Lászlónak elmondása szerint az önkormányzat csak későn és egyoldalúan értesült a Takarékbank szolgáltatásainak megszűnéséről. Kérdéseinkre küldött válaszában kifejtette, hogy
a bank kivonulása már több testületi ülésnek is a fő témája volt,
illetve tárgyalásokat is folytatnak a regionális vezetőséggel, ám ezek egyelőre eredménytelenek.
Az érintett településeken kisebb felfordulást okozott a fiókok bezárása, a lakosságnak pedig a hallottak alapján igencsak terhes akár egy órát is utazni a legközelebbi kirendeltségig. A helyközi, illetve távolsági buszok menetrendje tovább bonyolítja a dolgot, Balástyáról Kistelekre, majd onnan a bankolás után visszajutni például egy jó órát jelenthet pluszban, ha valakinek nincs autója. A két település bár kerékpárúttal is össze van kötve, sokaknak ez mégsem járható, pláne a hűvös, esős téli időszakban.
Fotó: Bálint András / Szegeder
„A településen, mint sok más helyen, aláírásgyűjtés is indult annak érdekében, hogy legalább egy automata maradhasson. Sajnálatos módon az egyeztetések nem vezettek eredményre,
a Takarékbank kizárólag egy ultimátumot fogalmazott meg
az önkormányzat azon kérésére is, hogy legalább az ATM maradhasson.” Az ultimátum tartalma, hogy ha az önkormányzat minden számláját átviszi a Takarékbankhoz, akkor megfontolják a kérést.
Az ügyben a Takarékbankot is megkerestük. A cég válaszában azt írta, a fiókok, illetve a bank egész működésének modernizációja, digitalizációja miatt vont össze Magyarországon kisebb, változó nyitvatartású kirendeltségeket a nagyobb városokban található, nagyobb forgalmú fiókjaival.
Állításuk szerint a modernizációval azt is el szeretnék érni, hogy „ne legyen különbség vidék és város között”. Arra a kérdésünkre, hogy országosan, illetve Csongrád-Csanád vármegyében pontosan hány fiókot zártak be vagy vontak össze, egyelőre nem kaptunk választ. „Tőzsdén jegyzett vállalatcsoportként nagyobb áttekintést csak az éves pénzügyi jelentés publikálásakor adhatunk.”
Algyő és Balástya polgármesterei nem adták még fel a reményt, állításuk szerint mindketten azon dolgoznak, hogy valamilyen formában sikerüljön megegyezni a céggel, hogy legalább az automata működjön településeiken.
A Szegeder együttműködik a Telexszel, hogy az olvasók Budapesten és egész Magyarországon értesüljenek a legfontosabb és legérdekesebb szegedi és környékbeli témákról és történésekről. Ez a cikk ezen együttműködés keretén belül jelenik meg a Telexen is. Ha szeretnéd, hogy még több sztorit tudjunk feldolgozni és az ország elé tárni, támogasd a Szegedert! Az eddig a Telexen megjelent cikkeink ide kattintva érhetők el.