A csongrádi gyógyfürdő is bezár több mint egy hónapra

A Csongrádi Gyógyfürdő és Uszoda közösségi oldalán jelent meg egy felhívás, miszerint az intézmény január 9-étől bezár. Ez egészen február 13-áig tart, pontosabban ez a várható nyitási időpont. A bérletek érvényességét meghosszabbítják.

A posztban nem indokolták az átmeneti bezárás okát, de nem lenne ördögtől való, ha köze lenne az energiaköltségek megugrásához, mint az történt Szeged esetében is. Minapi hír, hogy támogatást kapnak a megemelkedett energiaköltségekhez a települések a kormánytól. Ennek során a Szegednek megítélt 1,3 milliárd forint nem számít soknak a megemelkedett rezsihez képest, de a vélhetően kevesebben fogyasztó Csongrád önkormányzata közel 300 millió forintot kapna ugyanilyen jogcímen.

Még tavaly szeptember végén számolt be arról a Délmagyarország, hogy egy műszaki probléma miatt volt zárva az uszoda. ennek oka, hogy a fürdő gépházában egy szivattyú szűrőfedele meghibásodott, emiatt a gépészeti térben lévő forgató- és élményelem szivattyúk víz alá kerültek. Így nem volt biztosított a létesítmény fűtése, a használati melegvízellátás és a medencék üzemeltetése. A fürdő végül egy hónapra rá, október 25-én tudott csak újra megnyitni.

Jelenleg egyébként a bezárt szegedi fürdők mellett a környékbeliek, még ha korlátozott nyitva tartással is, de üzemelnek. Ilyen többek között a mórahalmi, a makói és az algyői gyógyfürdők, valamint Szentesen az üdülőközpont, illetve a hódmezővásárhelyi Török Sándor Strandfürdő és Gyarmati Dezső Sportuszoda.