663 pedagógus azonnal sztrájkba lép Szegeden és a megyében, ha valamelyiküket kirúgnák

23 szegedi, hódmezővásárhelyi, bordányi, domaszéki és szentesi iskolából eddig összesen 663 pedagógus írt alá egy közös nyilatkozatot, miszerint közösen sztrájkba lépnek, ha egyiküket kirúgják vagy máshogyan retorzió éri az oktatás jobbá tételéért való kiállása miatt – írja a hvg.hu.

„A leghatározottabban elítéljük a hatalom megfélemlítési módszereit, amivel az oktatásügy jobbá tételéért harcoló kollégáinkat büntetik, megalázó módon fenyegetik, méltatlanul elbocsátják!” – olvasható abban a nyilatkozatban, melyet 23 szegedi, hódmezővásárhelyi, bordányi, domaszéki és szentesi iskolából eddig összesen 663 pedagógus írt alá, de várják még a további csatlakozókat.

„Kijelentjük, hogy itt helyben, Szegeden és környékén nem tűrjük, hogy bárkit meghurcoljanak, ha a jelenlegi oktatáspolitikával szemben jogosan és határozottan fellép. Amennyiben ez megtörténne, a nyilvánosság minden rendelkezésünkre álló erejével fogjuk megvédeni kollégáinkat, legyen az óvodai, iskolai, gimnáziumi vagy a szakképzésben dolgozó munkatársunk! Egységesen állunk ki egymásért!” – írják.

Milodánovics-Hegyi Adrienn szegedi tanár a hvg.hu-nak azt mondta, ez azt jelenti, hogy 300 budapesti kollégájukhoz hasonlóan

ők is sztrájkba kezdenek és közösen demonstrációkkal hívják fel a figyelmet, ha valakit szankcionálnak az oktatásügyi kiállása miatt.

Hozzátette: a nagyon beszűkített sztrájktörvény ellenére is egyelőre ezt a megoldást választják, de a jövőben más fellépési formákon is gondolkoznak. A szakszervezeti gördülősztrájkkal ellentétben itt az egyszerre történő kiállás és a szolidaritás a lényeg – jegyezte meg a lapnak.

A nyilatkozat aláíróinak száma a hvg.hu cikkében elérhető táblázatos formában oktatási intézményenkénti megoszlásban.

Fotó: Bálint András / Szegeder

Emlékezetes, hogy a mai napon egy nagyobb élőláncot szerveztek a Dugonics térre, miután múlt hét pénteken számos szegedi iskola tanárai álltak ki és olvastak fel egy közös nyilatkozatot, illetve két iskola előtt élőlánc is volt. A szervező Vertias Virtus Libertas és a STEP, azaz a Szegedi Tanárok Együttműködési Platformja azt írja a Facebook-eseményben, hogy Szeged szabadságszerető polgárainak közössége már tanúbizonyságot tett október 5-én arról, hogy érti és támogatja törekvéseiket.

Milodánovics-Hegyi elmondása szerint jelentős részben az aláíró pedagógusok szerveznek. Hozzátette a lapnak, hogy október 27-én a résztvevők a tervek szerint akkor is beszüntetik a munkát, ha nem rúgnak ki senkit, ugyanis csatlakoznak a szakszervezetek által meghirdetett országos sztrájkhoz.

Mint azt a hvg.hu kérdésére megemlítette, az összefogás egy VVL által szervezett október 5-i tüntetésen indult. „Helyi igény volt, hogy fogjunk össze, ne hagyjuk, hogy leszalámizzanak minket, vagy egy-egy kollégát kiemeljenek, és Kölcsey tanáraihoz hasonlóan, példát statuálva, elszigetelten megbüntessenek” – fogalmazott a lapnak.

„Időhúzás zajlik, nincs kommunikáció, csak a bérkérdésről hajlandók egyáltalán bármit mondani, azt is csupán anyagi haszonszerzésként értelmezik” – értékeli Milodánovics-Hegyi Adrienn a kormányzat eddigi reakcióját.