Lázár János: Augusztus elsejétől félóránként fog járni és fizetős lesz a tram-train

Augusztus elsejétől félóránként jár a tram-train Hódmezővásárhely és Szeged között, ekkortól fizetőssé is válik a szolgáltatás – jelentette be Lázár János a Rádió 7 csütörtöki Közös Nevező című műsorában. A beruházásért felelős kormánybiztos hozzátette: a tarifákat úgy határozták meg, hogy olcsóbb legyen a vasútvillamos, mint a Volánbusz. Az elkövetkezendő napokban az üzemeltető MÁV-Start részletes tájékoztatást közöl a menetrendről és az árakról.

„Minden kedvezmény, tehát a 33, az 50 és a 90 százalékos kedvezmények is érvényesek lesznek. Szerintem egy nagyon jó projektet zárunk le, mindenki megelégedésére. Azt kívánom minden vásárhelyinek, hogy egészséggel és biztonsággal tudja használni. A fél órás menetrendet tovább tudjuk sűríteni, ha minden jármű itt lesz, így még kedvezőbbé válik a tram-train” – fejtette ki az építésügyi miniszter.

Arról még tegnap írtunk, hogy egyelőre sem a tarifákat nem jelentették meg hivatalosan, miközben elvileg egy hónappal a változás előtt be kellene, sem az önkormányzattal nem írták még alá azt a szerződést, ami szerint a városi jegyeket és bérleteket is elfogadnák a járatokra Szegeden belül, lagalábbis az RTL Híradójának értesülései szerint:

KAPCSOLÓDÓ CIKK:

Augusztus elsejétől lenne fizetős a tram-train, de még nem írták alá a szerződést a szegedi önkormányzattal

Augusztus elsejétől fizetős lesz a tram-train, de még nem írták alá a szerződést a szegedi önkormányzattal, ezért nem lehet tudni, mennyiért lehet majd utazni rajta – szól az RTL Híradó riportja. Szeged alpolgármestere, Nagy Sándor szerint viszont közel a megállapodás. A Technológiai és Ipari Minisztérium nem válaszolt a híradó kérdéseire.

Lázár János arról is beszélt a műsorban, melyet a Promenad24 szemlézett, hogy szerinte rendkívül sikeres beruházás a vásárhelyi vasútvillamost, amelyet a romló körülmények közepette is sikerült befejezni, és az emberek javára fordítani. „A vásárhelyiek és a szegediek is nagyon megszerették” – fogalmazott.

A következő két hétben minden fontos részletről tájékoztatást kap a lakosság.

A Szeged-Algyő-Hódmezővásárhely viszonylatban a teljes árú vonaljegy 465 forint lesz (a buszokon most 560 forint), a havi bérlet pedig 17 800 forint (a buszokon ma 21 400 forint). Minden meglévő kedvezmény, a 33, 50 és 90 százalékos kedvezmény is érvényes lesz a tram-trainen, és számos egyéb bérletkonstrukciót is kínálnak majd. Megemlítette, hogy Vásárhelyen belül 5940 forintba fog kerülni a teljes árú havi bérlet, 250 forintba pedig a vonaljegy.