Az LMP tiltakozik a Makói-árokban tervezett palagáz-kitermelés ellen

Kanász-Nagy Máté, az LMP társelnöke és Fehér Attila, az LMP Csongrád-Csanád megyei elnöke tartott ma sajtótájékoztatót a Széchenyi téren. A téma a palagáz-kitermelés volt a Makói-árokban. 

Ugyanis a kormány ismét felmelegítette a témát, amikor Palkovics László, környezetvédelemért is felelős technológiai és ipari miniszter több ízben is úgy nyilatkozott, hogy adott esetben szükség lehet a makói gázmezők megnyitására. Az LMP határozottan tiltakoznak a gáz-, de leginkább a palagáz-kitermelés ellen, ez esetben a Makói-árok palagázkészletének kitermelésével kapcsolatban jegyezték ezt meg.

„Amikor Európa egy valódi energiaválság közepén van, akkor nem olyan megoldásokat kell keresni, hogy miként lehet még több fosszilis energiát termelnek ki. A fossszilis energiahordozókhoz tartozik a földgáz, a palagáz, a szén is. A kormánynak olyan megoldásokat kellene találnia, hogy miképpen lehet ezeket az egyre költségesebb és környezetszennyező energiahordozókat kiváltani” – mondta Kanász-Nagy Máté.

Itt elhangzott egy vicces mondat is, illetve egy freudi elszólás, miszerint Kanász-Nagy Máté szerint Magyarországnak meg kéne szűnnie.

Aztán gyorsan javította azzal, hogy szüntetnie” a fosszilis energiától való függést. Ennek kapcsán azt is elmondta, hogy az LMP országgyűlési képviselőcsoportja határozati javaslatot nyújt be parlamentnek, melyben felszólítják a kormányt, hogy a palagázt nyilvánítsák káros és fenntarthatatlan energiaforrásnak, és tiltsák be a kitermelését itthon.

Ezek után Fehér Attila, a párt megyei elnöke azt magyarázta hosszasan, hogy miért rossz és káros a palagáz-kitermelés, mindezt adatokkal és szemléltető összehasonlításokkal alátámasztva, külföldi példákat is hozva. 

„Az LMP – Magyarország Zöld Pártja határozottan kiáll az orosz energiafüggőség csökkentése mellett, azonban meggyőződésünk, hogy ezt energiahatékonysági, energiatakarékossági intézkedésekkel és a megújuló energiaforrások használatával kell elérni!” – mondta Fehér Attila.

Az LMP álláspontja az, hogy nem elfogadható az Európai Parlament azon döntése, miszerint zöld energiaforrásnak minősítette az atomenergiát és a földgázt.

Fotó: Fehér Attila / Facebook