A tram-train még nincs kész, egyelőre a próbaüzem és a beüzemelés folyamata zajlik, melynek célja, hogy feltárják a műszaki hibákat, s kialakítsák a végleges menetrendet – erről beszélt a Rádió 7 reggeli műsorában Lázár János, amelyet a Promenad24 szemlézett.
„Tegnap többször utaztam a vasútvillamossal, s örömmel tapasztaltam, tele voltak a szerelvények, a vásárhelyiek és a szegediek akarják használni a tram-traint. Ugyanakkor fontos látni, hogy még nem vagyunk kész, a próbaüzem és a beüzemelés folyamata zajlik, melynek során számítunk az utasok tapasztalataira, észrevételeire. Az elsődleges szempontunk, hogy biztonságos legyen a jármű” – mondta Lázár János a műsorban, egyben megköszönve a Stadler, a MÁV és az SZKT együttműködését.
Lázár hangsúlyozta, tisztában voltak és vannak vele, hogy a beruházás végső átadásáig akadnak még kisebb-nagyobb problémák, de a szakemberek jelenleg is a nap huszonnégy órájában az elhárításon dolgoznak: „Fel voltunk rá készülve, hogy lehetnek olyan műszaki problémák, melyek csak az utasforgalmi tesztüzemben derülnek ki, ezeket próbájuk most javítani, orvosolni. Folyamatos a Stadler és a MÁV együttműködése ezen a téren. Erről szól az utasfogalmi próbaüzem, a beüzemelés folyamata” – fejtette ki. Lázár szerint
érdemes például mérlegelni, hogy Szegeden mindenütt, „minden utcasarkon” meg kell-e állnia a tram-trainnek.
A cél ugyanis, hogy a két belváros közötti menetidő 35 perc körül legyen. A végleges használatbavételi engedélyt december 31-éig szeretnék megszerezni a hatóságoktól, majd januártól véglegesítik a menetrendet. A tervek szerint március közepétől kell majd a szerelvényeknek a végleges menetrend és menetidő szerint közlekedniük.
Lázár János élőben jelentkezett Hódmezővásárhelyről, ahol elmondta, hogy az utasoknak november 29-én lesz a nagy nap, reggel 3 óra 31 perckorindul el a ”próbaüzem”. Az első szerelvény természetesen Hódmezővásárhelyről indul, ezután Szegedről 4 óra 38 perckor vissza, azaz a szegedieknek ez lesz az első.