A koronavirus.gov.hu oldal közölt megyei szintű átoltottsági adatokat, amelyet térképre is tettek. Az adatok a november 10-ei állapotokat tükrözik.
Ezek alapján a legmagasabb az átoltottság Pest megyében (74%), Fejér megyében (70,6%) és Budapesten (70,1%). A Dunántúlon általánosan magasabb ez az arány, mint az ország többi részén. A legalacsonyabb átoltottságú megyék keletre vannak; Jász-Nagykun- Szolnok (59,7%), Borsod-Abaúj-Zemplén (61,7%) és Hajdú-Bihar (62,2%). Csongrád-Csanád megye a maga 67 százalékával a középmezőnybe tartozik, azonban a megyén belül is vannak eltérések.
Forrás: koronavirus.gov.hu
Botka László, Szeged Megyei Jogú Város polgármestere még két hete utasította a polgármesteri hivatalt és az önkormányzat fenntartásában működő valamennyi cég és intézmény vezetőjét, hogy azonnal mérje fel a munkavállalók átoltottságát, amely 82,3 százalékos lett átlagosan. Erre azt írják, hogy jóval magasabb nem csak a hazai, hanem az európai átlagnál is. Hasonlókat mondott Szegedre nézve is a polgármester, nem csak az önkormányzati cégekre:
„A kormány nem oszt meg semmilyen adatot a közvéleménnyel, de mi úgy tudjuk, hogy a szegediek 80 százaléka oltott”
– írta közösségi oldalán annak apropóján, hogy Boldogkői Zsolt kitüntetést kapott. Előtte is megemlítették, hogy május végén Szegeden a lakosság hetvenöt százaléka (a Szegedi Járás 73% ekkor) már be volt oltva vagy védett volt, ez az országban az egyik legmagasabb aránynak számított. Botkáék azóta már 80 százalék felettivel számolnak, miközben az országos átlag 60 százalék körüli.
„Makón és térségében drasztikusan megnőtt a karanténban lévő személyek száma, pénteken 241 fő volt karanténban, ez lényegesen több, mint az előző három hullám idején. Összesen 148 fő igazoltan beteg, ez a két nappal korábbi adatokhoz képest 20 százalékos növekedés” – ezt makói polgármester, Farkas Éva Erzsébet mondta a Makói Városi Televízióban még november 8-án. Ábrahám Judit főorvos már arról beszélt, hogy a térség 51–51 százalékos átoltottsági aránya rendkívül alacsony,
a megyén belül pedig Makó számít a járvány szempontjából a legfertőzöttebb városnak, utána következik Hódmezővásárhely és Szeged.
Májusi adatok alapján a városban kiadott védettségi igazolványok szerint 58 százalék volt a védettek aránya.
Bár innen nincsenek friss adatok, a nyári védettségi igazolványok számadatait Szél Bernadett megkapta és abból még augusztusra ki is számolták a védettséggel rendelkezők számát. Ekkor
Vásárhely a megyei jogú városok közül az utolsó helyen szerepelt 63 százalékos aránnyal.
Azóta mint kiderült fentebb, a megyén belül Makó számít a járvány szempontjából a legfertőzöttebb városnak, utána következik Hódmezővásárhely és Szeged. Ebből lehet arra következtetni, hogy mára már jobb lett a helyzet, bár a szegedi adatokat valószínűleg nem éri el.
A többi település esetében nem könnyű a helyzet, mivel még a megyeszékhelyeknél is nehéz ezeket megtudni. A fentiekben már említett, védettségi igazolványok alapján a következő a helyzet:
Oltási akcióhetet is szervez a kormány a helyzet javításának érdekében november 22–29-ig, amely során az oltatlanok kivételesen előzetes regisztráció nélkül is érkezhetnek az oltópontra. Ez esetben regisztrációjukat a helyszínen végzik el és oltásuk érkezési sorrendben történik. Azoknak, akik már korábban regisztráltak az interneten, továbbra is az időpontfoglalót javasolják akár az első, akár az elmaradt második vagy a harmadik oltásukat akarják felvenni.