Vučić: Nem nyitjuk meg a szabadkai vasútállomást, amíg nem lesz magyar nyelvű felirat

Aleksandar Vučić szerb elnök csütörtökön délután tesztvonattal érkezett Szabadkára a Belgrád–Budapest gyorsvasúton, felesége, Tamara kíséretében. Az utazást jónak ítélte, habár tesztjárművel történt, és elmondta, hogy a végleges vonatokkal még kényelmesebb lesz a Szabadka és Belgrád közötti közlekedés.

A vasútállomás bejárása során Vučić kijelentette, hogy Szerbia megelőzi a magyarokat az építkezés befejezésével, és a tervezettnél egy évvel korábban már készen állnak az átadásra.

Az elnök azonban kritikát is megfogalmazott a szabadkai állomással kapcsolatban. Bár eredetileg 5–6 napon belül tervezték megnyitni azt az utasok előtt, ezt elhalasztják, amíg a hiányosságot ki nem javítják.

„Szabadkán nem engedhető meg, hogy ne legyenek magyar nyelvű feliratok. Amíg én vagyok az elnök, ilyen nem történhet meg. Először szerbül, aztán magyarul, és csak utána angolul legyen kiírva minden” – mondta az elnök a Szabad Magyar Szó tudósítása szerint.

Vučić határozottan szólt Stevan Bakićhoz, Szabadka polgármesteréhez, noha a beruházás közvetlenül nem tartozik a város hatáskörébe. Az elkészült vasútvonalat november 24-én adják át, várhatóan Orbán Viktor magyar miniszterelnök jelenlétében.

A szerb elnök kijelentése azért is különös, mert az utóbbi időben a Vajdaságban épp ellenkező irányú folyamat figyelhető meg. 2023 szeptemberében írtunk arról a Szegederen, hogy sorra tűnnek el a latin betűs táblák a térségben, és ezzel együtt sok esetben a magyar nyelvű feliratok is.

A szerb kormány akkori hivatalos álláspontja szerint ezek a többnyelvű feliratok balesetveszélyesek, és ez indokolja az eltávolításukat, azonban a helyi magyar közösségek aggodalmukat fejezték ki, hogy a többnyelvűség visszaszorítása megnehezíti a kisebbségek helyzetét a mindennapi életben.