100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) költ a második legtöbbet politikai hirdetésekre a Facebookon Aleksandar Vučić köztársasági elnök után a kampány hajrájában, írja a Telex. A lap szerint ez azért kirívó, mert a hirdetések magyar nyelvűek, de a legutóbbi népszámlálási adatokból kiderül, hogy 170 ezer magyar ember él Szerbiában, aminek fényében a több mint tíz milliós költés már figyelemre méltó. Az adatokból az is kiderült, hogy a hirdetések 98%-át erre a közel 200 ezer emberre targetálták.
Vasárnap tartanak majd választásokat Szerbiában, ahol Vučić pártjának, a Szerb Haladó Pártnak (SNS) a győzelmét várják. A kampány elég hevesen zajlik a Facebookon is, amit itthon már megszokhattak a szavazók, de Szerbiában eddig nem voltak annyira jelentősek a politikai hirdetések, mint Magyarországon. Míg a facebookos szponzorált posztokra a magyar hirdetők az elmúlt négy évben 10 milliárd forintot költöttek, Szerbiában ez az összeg forintra átszámolva mindössze 760 millió.
A VMSZ a szerb kormánykoalíció tagja, és 5 képviselője van a Nemzetgyűlésben. A szervezet több tagjának oldalain összesen közel 32 ezer eurót költöttek Facebook-hirdetésekre, ami forintban nagyjából 12 milliót jelent. Ez messze több, mint amit ugyanebben az időszakban a top magyarországi közéleti-politikai hirdetők költöttek (Origo 7,8 millió, Magyarország kormánya 5,7 millió, Orbán Viktor 5,6 millió), részletezi a portál.













