Állást foglalt az Európai Parlament, megkérdőjelezték hazánk alkalmasságát az EU soros elnökségére

A hvg.hu arról számolt be, hogy 442 szavazattal, 144 ellenében, 33 tartózkodás mellett elfogadta az Európai Parlament „a jogállamiság és az alapvető jogok magyarországi megsértéséről és az uniós források befagyasztásáról" című dokumentumot.

Ebben 24 pontban sorolják a testület kifogásait, bírálatait és megállapításait Magyarországgal szemben a lap szerint. Mint írják, az állásfoglalás továbbra is azt kéri az Európai Bizottságtól, hogy addig ne utalják az uniós forrásokat hazánk számára, amíg a kormány által vállalt feltételek nem teljesülnek.

Ebben a dokumentumban található az is, hogy az EP megkérdőjelezi Magyaroszág alkalmasságát arra, hogy betöltse az EU soros elnöki tisztségét jövőre. Egyben felkérik a tagállamokat, hogy találjanak megoldást erre a helyzetre.

A javaslathoz egyébként a szélsőjobboldal számos módosító indítványt terjesztett be, ezeket azonban leszavazták.