Ismét szerzett egy aranyat Pádár Nikolett: közel tíz másodpercet vert a mezőnyre a magyar női váltó

Egy pillanatig sem fért kétség ahhoz, hogy a lányok ismét aranyérmesek lesznek a bukaresti junior úszó Európa-bajnokság 4x200-as fináléjában – írja a Magyar Úszó Szövetség.

A tegnapi mixed gyorsváltó után a női váltó is aranyérmes lett: most Ábrahám Lilla, Molnár Dóra, Gyurinovics Lili, Pádár Nikolett összetételben győztek a lányok, csaknem tízmásodperces előnnyel. Rómában még Veres Laura, Fábián Bettina, Nyirádi Réka, Pádár Nikolett összetételben oktatta a mezőnyt a gyorsváltó, most, egy évvel később három új taggal csak még nagyobbá vált a fölényük.

Ábrahám Lilla egy két percen belüli nyitánnyal adta meg az alaphangot – senki sem jött két percen belül rajta kívül –, azaz az „olló” már az első hossz után kinyílt, hogy aztán Molnár Dóra tovább növelje az előnyt, majd jött Gyurinovics Lili, és 3.5 másodperces előnnyel adta át a stafétát Pádár Nikolettnek, aki „csak” tízmásodperces előnyt gyártott a végére.

A 2017-ben felállított országos rekordtól ami azóta is az Európa-bajnoki csúcs  mindössze öt századdal maradtak el (7:59.04), míg az oroszok öt éve felállított Európa-csúcsa 1.7 másodpercre volt, de itt az arany volt a lényeg – jegyzi meg a szövetség beszámolója.

Pádár Nikolett a következőket nilatkozta a verseny után: „Igazából úgy álltunk oda, hogy szerettünk volna csúcsot úszni, amitől végül is egy nagyon picivel elmaradtunk. Ettől függetlenül úgy gondolom, mindannyian odatettünk mindent, azaz nagyon büszke vagyok a lányokra. Ez nagyon jó úszás volt – és rettenetesen elfáradtam, de nagyon boldog vagyok.”