Az idei Tricikli Fesztivál Szegeden kívül Magyarkanizsát és Sepsiszentgyörgyöt is meglátogatja

A 2021-ben indított Tricikli Fesztivál kerekei idén két határon túli városban, a vajdasági Magyarkanizsán és az erdélyi Sepsiszentgyörgyön is forogni fognak.

Úgy tűnik, a 2021-es szegedi tesztüzem után új, határon túli társakra talált a Tricikli Fesztivál irodalmat mozgásban tartó szervezőcsapata. A MASZK Egyesület által működtetett Megálló Közösségi Ház, a Jazz Kocsma és a Grand Café kollaborációja tavaly jelentkezett be kisfesztiváljával, benne olyan gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt szolgáló programokkal, mint egy Kollár Árpád által vezetett papírszínházas előadás, Cserna-Szabó András gasztro könyvbemutatója vagy a Baka István kerékpáros emléktúra, melyen Balog József és Darvasi László vezetésével az 1995-ben Szegeden elhunyt költőhöz kötődő emlékek nyomába eredhettek a látogatók.

A fesztivált idén június 1719. között rendezik meg,

amely a tavalyi egynapos programfelhozatalhoz képest arra enged következtetni, hogy a szervezők ezen a nyáron még több bemutatóval és még változatosabb műsorokkal készülnek. Ugyanakkor nem kizárólag a Tricikli Fesztivál időtartama, de az azt megrendező városok száma is növekedett 2022-re: ahogyan a fesztivál egyik facebook bejegyzésében is olvasható, Szeged mellett idén a vajdasági Magyarkanizsán és az erdélyi Sepsiszentgyörgyön is nyeregbe ugorhatnak, akik kíváncsiak az elmúlt év gyerek- és felnőtt irodalmának legfrissebb kiadványaira.

Magyarkanizsa bár csöndes város, írók és művészek sokaságát inspirálja még ma is – ez a gazdag művészi világ egy izgalmas irodalmi térkép kerékpáros útvonalának felrajzolására ad lehetőséget a helyi szervezőknek. Mint Vígi Sára és Oláh Tamás, a szervezőcsapat oszlopos tagjai kifejtették: „Magyarkanizsa terei labirintusszerűen rajzolódnak ki a különféle műfajú, stílusú, korú szövegekben.” Terveik között szerepel, hogy június 25-én, az ottani Tricikli Fesztivál keretein belül úgy kössék össze egymással ezeket a „megírt tereket”, hogy azok aztán egy tényleges, kerékpárral is olvasható történetté váljanak.

Sepsiszentgyörgyön már egy ideje készülőben volt egy kerékpáros irodalmi esemény, amikor az egyik szervező, Duka Boróka, találkozott a Tricikli Fesztivállal. Ekkor született meg az ötlet, hogy a szegedi csapattal együttesen jusson el a fesztivál az erdélyi városba. A július 9-re datált fesztivál fő témája a környezettudatosság és közösségi felelősségvállalás. A helyszínek sajátosan kötődnek a tematikához, képesek egy olyan térré átlényegülni, ahol a beszélgetések, könyvbemutatók kellemesek, barátságosak és inspirálóak lehetnek. Nem a város és környékének felfedezése, bejárása a cél, sokkal inkább a közösségi, családias hangulat megtalálása és megteremtése.

Forrás: Kicsi Tihamér