Lavrov: Néhány ország vezetői háborúra készülnek Oroszország ellen

Az Egyesült Államok úgy alárendelte magának Európát, ahogy annak idején ezt Napóleon és Adolf Hitler próbálta megtenni – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter körkapcsolásos nemzetközi sajtótájékoztatóján az MTI szerint.

Kikívánkozik belőlem egy összehasonlítás: a maga idejében Napóleon és Hitler is arra törekedett, hogy alárendelje magának Európát. Az amerikaiak most maguk alá rendelték” mondta. Egyértelmű, hogy a NATO-ban egyáltalán nem merülnek fel kérdések, az Európai Uniónak pedig megmutatták, hol a helye” tette hozzá.

A hvg.hu szemlézte ezt a sajtótájékoztatót, amin más, elég meredek kijelentések is elhangzottak. A Reuters szerint egyebek mellett arról beszélt, hogy szerinte néhány ország vezetői háborúra készülnek Oroszország ellen. Szergej Lavrov kérdésre válaszolva azt állította, hogy Oroszország nem gondol atomháborúra: hazája pontos katonai doktrínát követ, amely meghatározza a nukleáris fegyverek bevetésének paramétereit és feltételeit.

Szerinte a nyugati politikusok gondolnak mindig az atomháborúra, nem az oroszok.

Igaz, maga Putyin volt az, aki korábban ezzel fenyegetőzött, pontosabban azt mondta, hogy készültségbe helyezik az ország elrettentő erejét. „Biztosíthatom önöket, nem engedjük, hogy bármiféle provokáció kibillentsen minket, de ha valódi háborút indítanak ellenünk, akkor nagy körültekintéssel kell gondolkodniuk” – jelentette ki Lavrov a sajtótájékoztatón.

Az orosz hadsereg civil célpontok elleni támadásáról Lavrov azt közölte: az orosz katonáknak szigorú parancsba adták, hogy precíziós harci eszközökkel a katonai infrastruktúrát rombolják le. Azt állította, információjuk van arról, hogy

az Egyesült Államok aggódik, hogy elveszíti az irányítást Ukrajnában működő kémiai és biológiai laboratóriumok felett,

illetve, hogy az Egyesült Királyság katonai bázist épít az országban.