„Újabb zöld fejlesztés a Móra-parkban” – ezzel vezeti fel a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. Facebook-posztjában azt, hogy egy közel 100 méter hosszú cserjesávot telepítenek a területen.
Az indoklás szerint az új növényzet nemcsak esztétikusabbá teszi majd a környezetet, hanem „hozzájárul a városi zöldfelületek bővítéséhez, javítja a levegő minőségét, valamint élőhelyet biztosít számos rovar- és madárfaj számára”.
Egyben „védelmet nyújt a féktelen és szabálytalan kerékpáros és rolleres átközlekedések, zöldterületi roncsolások ellen is”
– teszik hozzá.
Már két éve is arról írtunk a Szegederen, hogy a Móra-park és a Stefánia találkozásánál, a szóban forgó részen egyébként is kikopott és kiszáradt a fű. A Stefánia egy részén bár működik automata öntözőrendszer, a város szerint gyakran megrongálták az öntözőfejeket. Mihálik Edvin zöld város programért felelős tanácsnok akkor arról beszélt lapunknak, „a közeli szórakozóhelyekről hazainduló »erős egyének« nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy más kiemelt zöldterületekhez képest jobban kiszáradt a Stefánia füves része”.
A város akkori álláspontja szerint a mindennapi használat, például a kutyasétáltatás, az iskolai tornaórák, és a pihenés a fűben is erodáló hatással járhatnak. Valószínűleg erre utaltak most is: a kiépített burkolatról letérő, utat levágó közlekedők kikoptatják a füvet. Ezért nemes egyszerűséggel elzárják ezt a csapást egy cserjesorral.