A BYD-gyáron dolgozók hívták életre: elindult a szegedi székhelyű Magyar Gyáripari Szakszervezet

A BYD szegedi beruházásán dolgozó munkavállalók megkeresésére jött létre a Magyar Gyáripari Szakszervezet (MGSZ), amely a magyar dolgozók mellett a külföldi munkavállalók érdekeit is képviseli majd – mondta az MTI-nek az érdekvédelmi szervezet alelnöke, Radics Gábor.

Tájékoztatása szerint az MGSZ-t idén februárban 11 alapító taggal, Hajdú Roland vezetésével hozták létre, aki a Gumiipari Szakszervezeti Szövetség (GSZSZ) alelnöke és a Makói Gumiipari Szakszervezet helyi vezetője. Az új szervezetben Hajdú Roland tölti be az elnöki posztot.

A bírósági bejegyzési eljárást követően adószámot és bankszámlaszámot kaptak, a bejegyzési folyamat lezárult, így szombattól várják a munkavállalók jelentkezését. A szakszervezet nem egyetlen munkáltatóra vagy telephelyre koncentrál, tevékenységét több ipari szereplő – köztük a BYD, a makói Givaudan és más gyártóvállalatok – munkavállalói felé is megnyitja Radics Gábor szerint. Az új szakszervezet hamarosan a GSZSZ tagszervezete lesz, de a bejegyzés előtt ez nem volt lehetséges.

A szakszervezeti vezető azt is elmondta, a háromezer forintos havi tagdíj befizetése közvetlenül a tagok saját utalásával történik, így a munkáltató nem kap információt arról, kik a szakszervezet tagjai, ezzel biztosítva az anonimitást. Elmondása szerint nem szeretnék az érdekképviseleti munkát csak a magyar munkavállalókra korlátozni, nyitottak a BYD-gyár építkezésén dolgozó kínai munkásokat is képviselni, így a belépési nyilatkozatot hamarosan mandarin nyelven is elérhetővé teszik.

A jövőbeni kormányzati intézkedésekkel kapcsolatban Radics megjegyezte, fontosnak tartják a munkavédelmi, munkaegészségügyi és környezetvédelmi szabályok érvényesítését, ugyanakkor szerinte a szakszervezeteknek elsősorban saját eszközeikkel kell fellépniük a munkavállalói bérek és szociális feltételek javításáért.

Radics Gábor 2011 óta vezeti a Gumiipari Szakszervezeti Szövetséget (GSZSZ) és 22 éve a Szegedi Gumigyár Szakszervezeti Alapszervezetét. 2024-ben a ContiTech Rubber Industrial Kft. szegedi gyárából 27 év után elbocsátották. A makói ContiTech Fluid Automotive Hungary 2023 végén több pert is indított a GSZSZ és a két szakszervezeti vezető ellen különböző jogcímeken. A keresetek jelentős része a szakszervezeti vezetők nyilvános nyilatkozataira és a cég jó hírnevének állítólagos megsértésére hivatkozott.

Radics Gábor állítása szerint a követelések és a kapcsolódó ügyvédi költségek együttes értéke megközelíti a 100 millió forintot, ugyanakkor a vállalat, ahogy fogalmazott, sorra bukja el ezeket a pereket.

Fotó: Ocskó Ferenc / Szegeder