100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 4 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…

Két katonát látott Újszegeden egy Reddit-felhasználó kedden reggel fél 8-kor. Mint a népszerű posztban írja, a két illető teljes katonai felszerelésben sétálgatott, kezükben lézeres célzórendszerrel ellátott automata fegyverrel. „Teljesen normálisak voltak, jó reggelt kívántak” – tette hozzá tapasztalatait.

A Szegeder kedden kora délután járt a helyszínen, ám akkor már nyoma sem volt katonáknak. Kerestük az ügyben az MVM-et is, akik a Honvédelmi Minisztérium felé irányítottak minket.

Azóta a Honvédelmi Minisztérium (HM) a Szeged365-nek megerősítette, valóban végeznek országszerte járőrtevékenységet. Az Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar Temesvári körúti épülete és az MVM Védőnő utcai irodája környékén megforduló két katona így valóban a HM kötelékébe tartozott. Igyekeznek azonban úgy megszervezni a csapatmozgásokat, hogy minél kevésbé zavarják a lakosságot, tették hozzá.

Bár a fenti poszt egyik kommentelője szerint szombaton az MVM épületének tetején drónelhárító szerkezeteket helyeztek el, fotósunk nem észlelt ilyet. 2023 óta egyébként a honvédelmi miniszternek jogában áll drónelhárítási rendszer telepítésére és működtetésére kötelezni minisztériumokat, központi állami szerveket és bármilyen magyarországi céget. A kormány szerint erre az orosz–ukrán háború miatt van szükség.

A szomszédban zajló háborúval indokolták azt is, hogy az algyői biztonsági földgáztározónál járőröznek a vásárhelyi Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandár katonái. Molnár Áron, Algyő polgármestere viszont hétfőn jelezte, ők a kitelepülés részleteiről nem kaptak előre értesítést a kormánytól.

Forrás: Reddit

Orbán Viktor miniszterelnök még a Védelmi Tanács múlt hét szerdai ülését követően bejelentette, elrendeli a kritikus energetikai infrastruktúra védelmének megerősítését egy szerinte lehetséges ukrán támadás miatt. Rácz András Oroszország-szakértő szerint viszont a kormány hazudik az ukránokkal kapcsolatban, nem valós veszély a Magyarország elleni támadás.

Az már csak részletkérdés, hogy az MVM szegedi irodája aligha számít olyan kritikusnak, mint az algyői gázmezők. Információink szerint az állami cég újszegedi épülete azon kevés helyek közé tartozik, ahol nem csak telefonos, hanem személyes ügyfélszolgálatot is működtetnek, de nem tudni arról, hogy bármi lenne ott, amit katonákkal kellene védeni.

Nemrég derült ki, hogy már több mint egy hónapja nem jön olaj Oroszországból a Barátság-vezetéken, mert egy orosz bombázásban megsérült a vezeték. A kormány az ukránokat okolja ezért, és közben a dízelszállítás leállításával zsarolják a szomszédos országot.

100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 4 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…