Petárdázás miatt riasztották a mentőket és rendőröket a szegedi Kárász utcára, a McDonald's és az Átrium elé szilveszter estéjén, fél 12 előtt. A vendégeket zavarta, hogy a petárdák miatt nem tudnak kimenni a sétálóutcára. Mire azonban megérkeztek a rendőrök, a pattogó hangok és ezzel együtt a panaszok is megszűntek, így szabálysértést nem tudtak megállapítani, konkrét intézkedés nem történt a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztályának tájékoztatása szerint.
Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) kommunikációs munkatársa kérdésünkre elmondta, hogy a helyszínről egy fiatal lányt szállítottak stabil állapotban kórházba.

Fotó: Legény Dániel / Szegeder
A mentőket szilveszterkor országosan összesen 12 alkalommal riasztották pirotechnikai eszköz használatával kapcsolatos kéz-, arc- vagy szemsérülések miatt az OMSZ MTI-nek küldött jelentése alapján. Egy évvel ezelőtt ez a szám magasabb volt, 18 jelzést kaptak, és az egyik férfi halálos fejsérülést szenvedett. Két éve pedig tűzijátékok, petárdák, egyéb pirotechnikai eszközök miatt 34 tűz keletkezett, de leginkább építmények, növények, kukák bánták.
Nőtt azonban az olyan esetek száma, amikor túlzott alkoholfogyasztás miatt kellett intézkednie a mentőknek. A 2024-es év végén 215, ezúttal 244 embert szállítottak kórházba ebből az indokból, ráadásul több lett a kiskorú érintett is, legutóbb 29, most 38.