Romhalmazból modern IT center: felújítják a szegedi Gábor Dénes Technikumot

Pálmai Gergely szakképzésért felelős helyettes államtitkár részvételével rakták le kedden a Szegedi Szakképzési Centrum Gábor Dénes Technikum és Szakgimnázium uniós és hazai támogatással megvalósuló fejlesztésének alapkövét.

Pálmai az eseményen arról beszélt, hogy aki a technikumot választja, az a felsőoktatás felé vezető karrierutat választja. Szerinte ez Szegeden kifejezetten igaz, hiszen számos iskola működik együtt a Szegedi Tudományegyetemmel.

Annak érdekében, hogy a környezet is vonzóvá váljon, elindult egy intézményfejlesztési program, amely keretében 100 milliárd forintból országszerte 34 intézményben valósulnak meg beruházások. A Szegedi Szakképzési Centrumban mintegy 7 milliárd forintból három iskolát, köztük a Gábor Dénes Technikumot és Szakgimnáziumot fejlesztik a helyettes államtitkár szerint.

Nyul Zoltán magasépítésért felelős helyettes államtitkár közölte, a technikumban az energetikai fejlesztések mellett kialakítanak egy IT centert és egy közösségi teret, emellett több mint 1 milliárd forintból az eszközparkot is fejlesztik. Az IT center és a digitális alkotótér a hátsó fronton lévő régi lovardaépület helyén lesz kialakítva.

A fejlesztés során kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy az intézmény hosszú távon fenntartható és gazdaságosan üzemeltethető legyen. Ezért a Gábor Dénes iskola Mars tér felőli homlokzata teljesen kicserélődik, és egy energetikailag megfelelő és megjelenésében is modern bejárati front fogadja majd az iskolába érkezőket.

Forrás: Gábor Dénes Technikum

Az alapkőletételt megelőzően aláírták a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM), az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM), valamint a Szegedi Szakképzési Centrum együttműködési megállapodását arról, hogy 2,8 milliárd forintos kormányzati támogatásból a központ három iskoláját fejlesztik.

Avramucz Mihály, a szakképzési centrum kancellárja közölte, a 2028/29-es tanévre a Csonka János Technikumban, a Déri Miksa Műszaki Technikumban, valamint a József Attila Általános Iskola és Szakközépiskolában új tanműhelyeket építenek, illetve a meglévőket fejlesztik. Elkészülnek a műhelyeket kiszolgáló helyiségek, raktárak, és a projekt része olyan oktatási eszközök beszerzése is, amelyekkel a diákok a robotika, mesterséges intelligencia alkalmazásához szükséges ismereteket is elsajátíthatják.

Salgó László főispán elmondta, a BYD már jelenleg is a térség egyik legnagyobb foglalkoztatója, ugyanakkor Makón már megkezdte a termelést a Benepack élelmiszeripari csomagolóanyagokat gyártó üzeme. Még az idén elindul a Reinhmetal szegedi gyára, jövőre pedig a befejeződik a Pick új szegedi, illetve a Hungerit szentesi beruházása. Bár jelentősek a termelőberuházások a vármegyében a szolgáltatási szektor aránya Budapest után országosan itt a második legnagyobb.